Élőlánc a Székely Mikó Kollégium körül

Egymás kezét fogva alkottak élőláncot a sepsiszentgyörgyiek csütörtök délután a Székely Mikó Kollégium körül.

Bús Ildikó

2012. október 04., 19:112012. október 04., 19:11

2012. október 04., 22:272012. október 04., 22:27

Több száz sepsiszentgyörgyi fűzte szorosra az élőláncot a Székely Mikó Kollégium előtt csütörtök délután, amikor Sánta Imre bikfalvi lelkész buzdítására ismét kiálltak az iskoláért. A sorokban közéleti személyiségek, helyi politikusok, tanárok, véndiákok is álltak, együtt emelve fel szavukat az igazságtalanság ellen. A résztvevők – nagyrészt egykori mikós diákok – elmondásuk szerint azért vonultak ismét utcára, hogy megmutassák kiállnak az igazság mellett és nem hagyják az iskolát, ahogyan azt sem, hogy jogtalaul hurcoljanak meg magyar embereket.

Sánta Imre református lelkész arra kérte a jelenlévőket, hogy vonjanak élő láncot az iskola köré, így válaszoljanak az erőszakra és a gyűlöletre: „Ez a szeretet fejezze ki azt, hogy akik itt vagyunk megfogjuk egymás kezét, és élő lánccá fonódva felsorakozunk az iskola köré, egy órán át állva körbe az intézményt.” Markó Attila, a Mikó-ügy legérintettebb tagja elmondta, ha javainkat támadják nem marad más, mint élő láncba kapaszkodva megvédeni azt.

A tömegben jelen voltak a politikai pártok képviselői is, Kulcsár-Terza József, a háromszéki MPP elnöke úgy nyilatkozott, azért vesz részt a megmozduláson, mert Románia ígéretett tett az uniónak, hogy az elkobzott javakat visszaszolgáltatja, de ez mindmáig nem történt meg. „Nemhogy visszaadnák, sőt még elveszik. A református egyháznak legalább nyolcszáz ingatlanját vették el és kétszázat adtak vissza, ezt nem szabad hagyni és folytatni kell a tüntetést” – mondta Kulcsár a Székelyhon.ronak.

A tüntetők közé állt Tamás Gábor, erdélyi származású Svédországban élő énekes is, aki a kérdésünkre, hogy miért áll ki egy székelyföldi ügy mellett így nyilatkozott: „A kérdésben benne van a felelet is, azért állok itt, mert ez minket illet és úgy érzem, hogy minden becsületes magyar embernek kötelessége kiállni ezért az ügyért, aminek ismerem pontosan a jogi hátterét és más dolgokat is. Minden erdélyi embernek kötelessége itt lenni fizikailag vagy lélekben és támogatni az ügyet, hiszen magyarnak lenni nem csak származás, hanem vállalás is. Annak nem örülök, hogy itt lehetek, bár ne kellene, de annak igen, hogy ezzel egy napon van a koncertem és kiállhatok én is az ügyért.”

Sánta Imre portálunknak ismét kihangsúlyozta, úgy érzi, még „nem tettünk meg minden a Mikóért”. „Az 57 napi tüntetés és Igazság Napja után is ismét itt az idő a kiállásra, bár nincsenek illúzióim, hogy a mai akció hatással volna a bíróságra. Számolok azzal a lehetőséggel is, hogy azt mondják, megpróbáljuk befolyásolni a független román igazságszolgáltatást, de szó sincs erről. Mi azt szeretnénk, hogy érvényre jusson az igazság. Napirenden kell tartani ezt a kérdést, mert itt nagyobb a tét, mint a Mikó-ügy, az egész erdélyi magyarság érintett” – mondta a lelkész, hozzátéve, hogy mindenki mellett kiáll, akit igazságtalanság ér.

Az eseményen részt vett Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár vezetője is, aki szintén úgy érzi, kötelező kiállni az iskoláért és fellépni a javak elkobzása ellen, ugyanakkor személyes érintettsége okán is beállt a sorba, hiszen mikós diákként kötelsségének érezte. „Érzelmileg is kötődöm az iskolához, hiszen 12 évig a diákja voltam, így itt állok” –  mondta.

„Meg vagyunk győződve arról, hogy a Székely Mikó Kollégiumnak igaza van. És azért mondom, hogy neki van igaza, mert ez nemcsak egy iskola, nemcsak egy épület, nemcsak a sepsiszentgyörgyieké, nemcsak a háromszékieké, hanem Székelyföldé, és ez egy szimbolikus épülete a székely nemzetnek. Kiállunk a Mikó igaza mellett, ahogyan kiállunk Markó Attila és Marosán Tamás igaza mellett is, hiszen világos kell legyen, hogy minden magyar ember mellett kiállunk, akik tisztességgel a közösségért dolgoznak és olyan hátrány éri őket, mint Markót és Marosánt” – fejtette ki a szintén jelen lévő Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.

Nemes Előd, a Néppárt megyei elnöke szintén a tüntetők között állt, és elmondta, fontos az ittléte, mivel nemcsak a Mikóra gondol, hanem más értékes ingatlanok elkobzására is. „A visszaszolgáltaltás lelassult, elakadt, itt védekező állásba kényszerültünk, pedig támadni kellene, hiszen rengeteg értéket kell visszaszerezni. Ezért is érkeztem Mindent vissza! feliratú táblával” – mondta Nemes Előd.

Az élő láncba több járókelő is bekapcsolódott, egy órán át álltak az iskola falai előtt, ugyanakkor Sánta Imre elmondta, ha muszáj, akkor folytatják az utcai tiltakozásokat. A ploieşti-i bíróságon pénteken  tárgyalják másodfokon a Mikó-ügyet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés