
A tavalyi váltást követően visszaköltözik régi helyszínére, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat udvarára a Szent György Napok idején, április 22-24 között működő Ifjúsági Udvar, ahol koncertek, közönségtalálkozók, tehetségkutató és szakmai előadások is lesznek.
2016. március 30., 21:302016. március 30., 21:30
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megszervezzük az Ifjúsági Udvar programjait, amelyeket az ECOU Egyesület és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) tagjai állítottak össze a 25. Szent György Napok idejére, április 22. és 24. között – jelentette be Kocsis Boldizsár János, a HÁRIT ügyvezető elnöke. A programok visszaköltöznek a régi helyszínre, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat udvarára – mondta Kocsis Boldizsár. Hozzátette, az elmúlt évben a Kriza János utcával szemben levő téren valóban nagyobb volt a terület, ám ezt nem tudták kitölteni, ezért döntöttek a költözés mellett.
Nyolc éve indult el az Ifjúsági sátor programja, a kezdetek alkalmával még alig voltak közös programjaink, 2016-ra pedig ifjúsági Udvar név alatt egy helyszínen számos közös programot szerveznek erősítve a román és magyar fiatalok közti kapcsolatot – mondta Mădălin Guruianu, az ECOU Egyesület elnöke. Kifejtette, a további programokat leszámítva a román fellépők közül a Vunk formáció tagjaival pénteken, Andra szombaton, illetve Luiza Zan jazz énekesnővel vasárnap tartanak közönségtalálkozót. Szerveznek élő sakkversenyt, különböző társasjátékokat lehet majd játszani, továbbá a Hiti Központ szervezésében lesz EVS önkéntességet népszerűsítő karaván is.
Az udvar programjainak szervezésében és lebonyolításában részt vevő önkéntesek felvonulására idén is sor kerül, ezúttal április 22-én, pénteken 12 órától, majd 13.30-tól kezdődik az Ifjúsági Udvar hivatalos megnyitója. Ezúttal is megszervezik az elmúlt évben nagy sikert aratott Saint George’s Got Talent tehetségkutatót, amelynek pénteken lesz az előselejtezője, majd vasárnap a döntője. A Balkan Fanatik együttessel való közönségtalálkozóra is lehetőséget adnak a szervezők, lesz arcfestés, a Sapientia, valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatai is jelen lesznek az udvarban programjaikkal. Különböző interaktív és szakmai előadásokat is szerveznek, míg a Junior Business Club havonta zajló eseményét, a Business Café áprilisi kiadását is ezen a helyszínen tartják.
Az Ifjúsági Udvar keretein belül ugyanakkor fellép a Művészeti Népiskola Szaxofon Quartettje, valamint Yvette és a vámpírok zenekar pénteken, a magyarországi Margaret Island, illetve a Lotfi Begi szombaton, továbbá a kolozsvári Whisperblast formáció vasárnap. A szervezők hozzáteszik, ez utóbbi tagjai meglepetéssel is készülnek: külön az eseményre írt román, angol és magyar szövegeket tartalmazó dalt adnak elő.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!