Társszervezői minőségben nem, de egyszerű részvevőként jelen lesz március 10-én Marosvásárhelyen az RMDSZ háromszéki szervezete, illetve azok a polgármesterek, akik már jelezték ezirányú szándékukat.
2013. február 25., 16:222013. február 25., 16:22
Tamás Sándor, a szövetség háromszéki szervezetének elnöke hétfőn a sajtó érdeklődésére elmondta, hogy az RMDSZ valóban nem vesz részt sem szervezőként, sem társszervezőként a marosvásárhelyi megmozduláson, viszont amint azt Kelemen Hunor szövetségi elnökkel is tisztázták, helyi szinten mindenki maga dönti el, hogy jelen akar lenni vagy sem a tüntetésen. A területi elnök hozzátette: helyi szervezkedés már zajlik, eddig is zajlott, és többek között a legutóbbi polgármester-találkozón is elhangzott, hogy több elöljáró csatlakozik az autonómiatüntetéshez. Ezt a szövetségi elnök is tudomásul vette.
A megyei önkormányzat vezetője egyúttal magyarázattal szolgált Kelemen Hunornak a szombati Szövetségi Képviselők Tanácsán elhangzott kijelentésére is. Eszerint a szövetségi elnök hivatalos minőségében valóban nem fog részt venni a megmozduláson, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a Székely Nemzeti Tanács társszervezőként az Erdélyi Magyar Néppártot választotta. „Mivel ezáltal az autonómiatüntetés egy pártrendezvénnyé válik, amint a Sepsiszentgyörgyön november végén lezajlott is annak minősült, így érthető, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ebben a minőségben nem vesz részt, ugyanakkor ez nem jelenti, hogy nem megyünk el Marosvásárhelyre” – pontosított Tamás Sándor. Az elnök kiemelte, nem tartják korrekt lépésnek az EMNP részéről, hogy mint novemberben, most is kisajátítják a rendezvényt, miközben az autonómiaharc közös kellene legyen.
Végül a politikus megerősítette, hogy a háromszéki RMDSZ-es polgármesterek nagy része jelen lesz Marosvásárhelyen, illetve a helyi mozgósításban, szervezésben is részt vesznek, amint azt már jelezték is Izsák Balázs SZNT-elnök irányába a közelmúltban lezajlott találkozón.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!