
Az 50-nél több alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalkozásoknak minden 50 alkalmazott után két fogyatékkal élőt kell alkalmazniuk
Fotó: Freepik
A fogyatékkal élők munkába állítása a dolgozóknak, a cégeknek és a helyi gazdaságnak is előnyös – erre hívja fel a figyelmet a Diakónia Alapítvány sepsiszentgyörgyi Ergon Munkaközvetítő Irodája.
2026. március 29., 17:012026. március 29., 17:01
A fogyatékkal élőknek, megváltozott munkaképességűeknek és hátrányos helyzetű személyeknek munkát közvetítő sepsiszentgyörgyi Ergon iroda fennállása óta több céggel épített ki partneri viszonyt, és jól együttműködik velük az említett kategóriákba tartozók foglalkoztatásában.
Mint ismeretes, az ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalkozásoknak minden ötven alkalmazott után két fogyatékkal élőt kell alkalmazniuk. Ha ezt nem teszik meg, egy minimálbért kell befizetniük az államkasszába, emellett pedig védett helyeken készült termékeket kell vásárolniuk. Bár több cégvezető inkább fizet az államnak, semmint közreműködjön a fogyatékkal élők társadalmi integrációjában,
Ők pedig hálásak azért, hogy hasznossá tehetik magukat, hogy részei lehetnek egy közösségnek, és hogy eltartotti státusukat – ha részben is – feladhatják. Éppen ez, a hálás munkavállalók lojalitása az Ergon munkatársainak egyik fő érve, amellyel a cégvezetőket igyekeznek meggyőzni arról, hogy legyenek türelemmel, amíg a munkaerő beszokik, megtanulja a munkafolyamatokat és a közösségi szabályokat – mondta megkeresésünkre Deák Attila Csongor, az Ergon irodavezetője.
Az iroda tanácsokat ad a munkaadóknak, a fogyatékkal élőket pedig felkészíti a beilleszkedésre, de az alkalmazást követően is rendszeresen figyelemmel kíséri klienseit, és szükség esetén közbelép az esetleges konfliktusok elsimítása érdekében. Ennek ellenére
– tavaly például egy fiatalt át kellett helyezni, de azóta nagyon jól beilleszkedett a köztisztasági vállalatnál.
Egyelőre inkább a sepsiszentgyörgyi cégek vállalták a fogyatékkal élők alkalmazását: hosszabb ideje együttműködik a Diakóniával a Bertis élelmiszeripari és kereskedelmi cég, a Capitaly szállítóvállalat, a Conico építőipari cég, a Madárlátta pékség, a Multi Nr. nyomdaipari vállalat, a Chocopack édességgyár és a Dr. Office papír-írószerbolt. Az alapítvány által működtetett Szilvássy Carola Szeretetotthonban és a Gondosóra programban is többeket foglalkoztatnak.
Újabb vállalkozásokat és intézményeket is sikerült meggyőzni arról, hogy nekik is, a fogyatékkal élőknek is, valamint a megye gazdaságának is nyernivalója van abból, ha nem csak papíron járulnak hozzá a rászorulók társadalmi inklúziójához. Az Ataplast lerakat, a Tega Rt. és a From Product matracgyártó is ezek közé tartozik. Az enyhén szellemi sérültek is képesek zöldövezeteket karbantartani, takarítani, árut pakolni, kenyeret formázni, csomagolni, mosogatni, vagyis ténylegesen megdolgozni a fizetésért.
közülük 33-nak már sikerült munkahelyet találni, tavaly pedig 10 fogyatékkal élőt helyeztek el.
Amennyiben azonban az említettek ellenére egy cégvezető inkább csak fizetne az államnak, az Ergonnak hamarosan erre is lehet megoldása. Deák Attila Csongor reményei szerint a svájci Evangélikus Egyházak Szervezetétől támogatást nyerhetnek ahhoz, hogy egy hub-szerű egységet működtessenek. Ebben a fogyatékkal élők tulajdonképpen a cégek alkalmazottjaiként dolgoznának, de tőlük független adminisztrációval és munkakörnyezetben, vagyis a nehezebb részt a Diakónia és az Ergon vállalná magára.
Az Ergon a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adataira alapozva úgy tudja, hogy
vagyis van még kit megszólítani. A pontos adatok megszerzéséhez Miklós Zoltán képviselő és Kondor Ágota szenátor segítségét is kérték, mivel az intézmények arra hivatkoztak, hogy nem adhatnak ki olyan információkat, amelyekből kiderülne, melyik cégnek hány alkalmazottja van, és hány fogyatékkal élőt foglalkoztat vagy nem foglalkoztat.
Sikertörténetként könyveli el az iroda, hogy a közelmúltban egy korábban takarítócsapatban dolgozó hátrányos helyzetű fiatalnak segítettek start-up pályázatot írni. A fiatal jelenleg cégtulajdonosként és vezetőként végzi korábbi munkáját, az Ergon munkatársainak mentorálásával.
Két autó ütközött össze pénteken délután a 11-es országút Ojtoz környéki szakaszán, így jelenleg csak egy sávon közlekedhetnek az autók – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Július 4–5-ét a közösségben való szórakozásnak szenteli a gelencei önkormányzat, immár negyedik éve. Rönkhúzás, traktorszépségverseny, főzőverseny szerepel a két nap programjában, hogy minél többen virtuskodhassanak.
Mától nyitva a jelentkezés az idei, 15. Székely Vágtára, amely a kormányzati megszorítások következményeképpen gyakorlatilag egynapos lesz és az eddigiekkel ellentétben ősszel szervezik meg.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
szóljon hozzá!