
Fotó: Iochom Zsolt
A franciaországi Taizébe, a Bizalom zarándokútjára készülnek Sepsiszentgyörgyről. A közel két hetes programsorozaton való részvételre még lehet jelentkezni.
2016. április 28., 14:462016. április 28., 14:46
Hétről hétre, egész évben érkeznek fiatalok Európa és más kontinensek különböző országaiból, hogy részt vegyenek a „belső életet és az emberi szolidaritást” középpontba állító találkozókon. A Taizébe érkezőket olyan közösség várja vendégül, ahol a közös és az egyéni ima, az énekek és a csönd segítségével Istennel való közösséget kereshetik. „Megtalálhatjuk szívünk békéjét, felfedezhetjük, hogy miért élünk, és ezáltal egész lényünk új lendületet kap” – fogalmaznak a Sepsiszentgyörgyről több alkalommal is Taizébe csoportot indító szervezők.
A programot megelőzően a közösség testvérei bibliai bevezetőt tartanak minden nap, ezt kiscsoportos beszélgetés követi. Műhelyfoglalkozásokat is tartanak délutánonként, amelyek során olyan témákat boncolgatnak, mint a munkahely, a szolidaritás, művészetek és kultúra, illetve a globális béke.
Ezúttal a megyeszékhelyről induló csoport a Brassó – Olaszország – Torinó – Taizé, majd a Taizé – Dyjon – Amsterdam – Munchen – Brassó – Sepsiszentgyörgy útvonalat járja végig. Az útra augusztus 11-én indulnak autóbusszal, majd 24-ére érkeznek haza a résztvevők. A közel kéthetes programsorozaton való részvétel 17 és 29 év között fiatalok számára 300 euróba, míg a 30 éven felülieknek 350 euróba kerül. A jelentkezést követően 100 eurós előleg lefizetése kötelező, ennek határideje május 19-e. A szervezők közlése alapján 15–16 éves fiatalok is részt vehetnek a zarándokúton, azonban részükről szülői beleegyezés szükségeltetik. További információk Benedek Juditnál a 0745-146.765-ös telefonszámon igényelhetők.
(X)
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!