
Fotó: Barabás Ákos
A hatalmas bírságok ellenére még mindig megkockáztatják a cégek, hogy feketén foglalkoztassanak munkaerőt. Általában az eldugott falvakban működő kisebb vállalkozásoknál fordul elő, hogy érvényes munkaszerződés nélkül dolgoztatnak – fejtette ki lapunk megkeresésére Ördög Lajos, a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetője.
2016. május 04., 14:592016. május 04., 14:59
2016. május 04., 15:012016. május 04., 15:01
Mint részletezte, azoknál a munkaadóknál is felbukkan a feketemunka, ahol időszakos a tevékenység, például az építkezéseken, de ebben az ágazatban is inkább a kisebbek kockáztatnak. „A nagyobb vállalatoknál rendszerint minden rendben van. Valójában nem is éri meg törvénytelenül foglalkoztatni, hiszen 10-20 ezer lej közötti bírság jár minden feketemunkás után” – emlékeztetett a főfelügyelő. Kovászna megyében egyébként meglátása szerint nem jelenség a feketemunka, ám azért havonta 3-4 esetben kénytelenek eljárást indítani. Áprilisban pedig a szokásosnál több feketemunkást értek tetten, összesen hat ilyen esetre derítettek fényt, ezzel 12-re emelkedett az idén rajtakapott, illegálisan munkát vállalók száma.
Ördög Lajos egyúttal arról is beszámolt, hogy gyakoriak az országos szinten megszervezett, kampányszerű ellenőrzések, amikor az egész országban egyetlen éjszaka alatt például a pékségeket veszik górcső alá. Ezenkívül a felügyelők folyamatosan végeznek rutinellenőrzéseket, de gyakran csapnak le feljelentések alapján is. „Naponta érkeznek feljelentések, általában a szürkemunka miatt fordulnak hozzánk a munkavállalók, arra panaszkodnak, hogy négyórás munkaszerződést kötöttek, ám több órát dolgoztatták őket, vagy hogy nem kapták meg a pénzüket” – tájékoztatott a munkaügyi felügyelőség vezetője. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a törvénykezési hiányosságok miatt a szürkemunka már nem tartozik a hatáskörükbe, adócsalásnak minősül, így nehezen tudnak eljárni. tapasztalatai szerint különben a legtöbb esetben a kárvallottak már csak akkor jelentik a visszaélést, ha felmondtak, nem dolgoznak a cégnél.
„A törvény értelmében a munkavállalóra is napi 300-600 lejes pénzbírságot kell kiróni, ha elfogadta a feketemunka feltételeit” – figyelmeztet a főfelügyelő.
Ördög Lajos kérdésünkre arról is beszámolt, hogy a munkavédelmi szabályok be nem tartását általában kívülállók jelzik, legutóbb például a Székely Mikó Kollégium tetőszerkezetét javítókat jelentették fel, mert nem használtak védőfelszerelést. Ilyen esetekben a céget büntetik meg, holott gyakran előfordul, hogy a munkaadó biztosítja az előírásos védőfelszerelést, ám a munkások nem veszik azt fel. Ilyen esetekben a cégvezetőnek kell elszámolnia az alkalmazottaival. Ugyanakkor az is előfordul, hogy a munkavédelmi előírásokat be nem tartó személy feketén dolgozik, ha ilyenkor balesetet szenved, az nem minősül munkabalesetnek, polgári úton lehet csak tisztázni – mutatott rá a szakember.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!