Háromszék jövője a fiatal vállalkozókon múlik

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

A Junior Business Club évek óta tevékenykedik Háromszéken. Több konferenciát is szerveztek fiatal vállalkozóknak, céljuk pedig a fiatal értelmiségiek támogatása, projektek megvalósítása és a helyi gazdasági élet előrelendítése. A jövőt illető tervekről Kelemen Szilárd elnök számolt be.

Bús Ildikó

2011. január 17., 18:452011. január 17., 18:45

2011. január 18., 10:092011. január 18., 10:09

A Junior Business Club (JBC) alapötlete Szőcs Endre fiatal közgazdásztól származik, de több fiatal gazdasági szakember fejlesztette tovább – mondta Kelemen Szilárd, a szervezet elnöke. A JBC főként gazdasági képzésben részesülő egyetemi hallgatók kezdeményezéseként jött létre és működik, de más szakterületeken tanuló diákok bevonását is szem előtt tartja. Az átalakuló közgyűlést 2009 októberében tartották meg olyan személyek részvételével, akik hittek a kezdeményezésben, és az alapcsapat ma is folytatja tevékenységét. A klubnak bárki tagja lehet, aki érdeklődik a gazdasági tevékenységek iránt, minimum három rendezvényen részt kell vennie, és bemutathatja terveit is. A JBC alapelve a vállalkozói dinamizmus, mondja Szilárd, így mindenkit szívesen látnak, aki fantáziát, jövőt lát rendezvényeikben. A klub az elnök és alelnök, illetve főtitkár vezetésével működik, de minden tag aktívan részt vehet a bizottsági tevékenységben, mely széles skálán mozog. A fiatalok támogatókra is találtak az önkormányzatok és a helyi vállalkozók révén, de kapcsolatot alakítanak ki a külföldi, főként magyarországi fiatal vállalkozókkal is.

A három legsikeresebb rendezvény

A JBC több érdekes eseményt is szervezett az elmúlt évben, de én a három legfontosabbat emelném ki – mondta Kelemen Szilárd –, hiszen ezek határozták meg leginkább a klub működését. Az egyik legsikeresebb rendezvény a Befektetés a jövőbe volt, mely helyi politikusok bevonásával mutatta meg, hogyan lehet sikerre vinni a gazdasági életet. A részt vevő fiatalokat közelebb vittük a vállalkozásnál felmerülő problémák megoldásához – tájékoztatott Kelemen Szilárd. A fiatal közgazdász az első workshop megszervezését is kiemelte, melynek fő célja az volt, hogy a résztvevők egy gyakorlatias játék keretén belül közelebb kerüljenek a vállalkozás fortélyaihoz, rejtelmeihez. Bevezetőt tartottak az alapszintű tőzsdejátékok birodalmába, valamint sikeres vállalkozók mutatkoztak be, és mesélték el olykor hihetetlennek tűnő életüket. Az eredményes események sorát gazdagítja az üzleti tervek versenye is, melyen a fiatal egyetemisták különböző tematikájú üzleti terveket mutattak be a zsűrinek és a hallgatóságnak. A pozitív visszajelzések alapján a JBC csapata elhatározta, hogy hagyományként fogja kezelni a versenyt, és a következő években is megszervezi, mert fontosnak tartja, hogy a jövő vállalkozói, akik most még az iskola, illetve az egyetem padjaiban ülnek, képesek legyenek elképzeléseiket úgy papírra vinni, hogy az meggyőzzön akár egy hitelintézetet, akár egy befektetőt.

Reményteli jövőkép a válság ellenére is

Legfontosabb célunk egy iroda megnyitása – mondta az elnök –, ahol tanácsot, támogatást tudunk nyújtani vállalkozóknak a cégbejegyzéstől a vezetésig. Arra a kérdésre, hogy miként érintette a gazdasági válság a helyi vállalkozókat, Kelemen Szilárd elmondta, véleménye szerint ez csak egy generált válság, melyet ki kell használni. A több könyvet és szakirodalmat átolvasott szakember szerint Románia jelenleg a kilencvenes évek elején jár gazdaságilag, és aki akarja, az most teljesen új alapokra helyezheti életét. A szervezet igyekszik megújulni, olyan ötleteket kivitelezni, amelyek újnak számítanak helyi vagy akár országos szinten is. Ilyen ötlet alapján született meg a női vállalkozók konferenciája is, melyen sikeres háromszéki nők ismertették vállalkozásaikat, életüket. A rendezvényen öt különböző szegmensben tevékenykedő előadó bontakozott ki, mondta el véleményét és tapasztalatait vállalkozásával kapcsolatban. A konferencián többek közt egy prezentáció keretén belül bemutatták Románia tíz legsikeresebb női vállalkozóit, azok foglalkozását, családi állapotát és azt, hogy jelenleg mennyi vagyonnal rendelkeznek. A női vállalkozókról Kelemen Szilárd elmondta, szerinte érzelmesebbek és céltudatosabbak a férfiaknál, ami sok esetben előnyt jelent.

A siker titka a céltudatosság

Miben látja egy közgazdász a siker titkát? Kelemen Szilárd szerint az első és legfontosabb lépés tudni azt, hogy mit akarok. Amikor már tudjuk, akkor akarni kell szívvel-lélekkel, és céltudatosan tenni is érdekében. Emellett nagyon fontos az önbizalom is, hiszen ez rokonszenvet gerjeszt, mely erősíti az üzleti kapcsolatokat is. A fiatal szakember vágya: ötvenéves korára olyan életszínvonalat teremteni önmaga és családja számára, hogy nyugodtan hódolhasson szenvedélyének, a művészeteknek. Addig azonban minél több konferenciát, rendezvényt szeretne szervezni a helyi fiatalok számára, akiknek igényeit és elképzeléseit hamarosan felmérik. Az eredményekből beszámolót készítenek, és ismertetik a középiskolás diákokkal, felkészítve őket a továbbtanulásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés