Háromszék: balesetsorozat a 11-es országúton

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Csütörtökön délután 4 óra körül a dálnoki tetőn volt egy kisebb baleset, majd Csernáton és Kézdivásárhely között riasztották a forgalmi rendőröket és a mentősöket. Csernátontól pár száz méterre egy iaşi-i jelzésű Dacia Logan és egy Opel Astra ütközött össze, majd rövid időn belül a burgonyakísérleti állomás közelében egy kisteherautó és egy személygépkocsi koccant.

Bartos Lóránt

2010. szeptember 09., 23:022010. szeptember 09., 23:02

2010. október 04., 13:482010. október 04., 13:48

•  Fotó: Bartos Lóránt Galéria

Fotó: Bartos Lóránt

A Logan és az Opel első része szinte teljesen megsemmisült, az autókat elnézve hihetetlen, hogy a helyszínen senki nem vesztette életét. Komoly sérültjei azonban vannak a balesetnek: egy 42 éves, gelencei lakhelyű nőt a SMURD helikoptere szállított el, miután elsősegélyben részesítették. A hölgy sérüléseiről nem sokat tudni, a rendőrség közleménye szerint is súlyosan sebesült – Marosvásárhelyre szállították.

•  Fotó: Bartos Lóránt Galéria

Fotó: Bartos Lóránt

A helyszínelő forgalmisták érdeklődésünkre nem akarták – vagy nem tudták – megmondani, hogy melyik autó milyen irányból érkezett, szűkszavúan csak annyit mondtak, amíg a kivizsgálás tart, nem szolgálnak információval. A jelen lévő bámészkodók ellentmondóan beszéltek a balesetről, egyértelműen senki nem tudta megmondani, hogy az autók milyen irányba tartottak. Az időközben kapott rendőrségi sajtóközlemény választ adott erre – a Sepsiszentgyörgyről Kézdivásárhely irányába tartó, a gelencei K. Imre által vezetett Opel szabálytalanul előzött meg egy teherszállító autót, és frontálisan ütközött a sipotei (Iaşi megye), 52 éves, veterán sofőrnek számító (1978 óta van hajtásija) P. Gheorghéval. A Loganban utazó nőt többszörös csonttöréssel a megyeszékhelyi kórházba szállították. A forgalom leállítása következtében a gépkocsisor szinte Kézdivásárhelyig ért.

Talán a türelmetlen sofőrök miatt történt egy másik, látszólag nem annyira komoly baleset: egy kisteherautó belehajtott egy személyautóba. A 11-es számú országúton 48 óra alatt 5 baleset történt, további kettőt szerdán, Ojtoz környékén vettek jegyzőkönyvbe, egyikben három kiskorú is megsérült.

Tekintse meg galériánkat!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
2026. augusztus 14., péntek

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia

Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia
2026. augusztus 14., péntek

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr

Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr
Hirdetés