
Fotó: Bagossy Brothers Company
A Bagossy Brothers Company tagjai két éve találták ki, hogy a koncertek miatt „sok elfüstölt benzin és elfogyasztott áram” ellensúlyozására minden évben elültetnek annyi fát, ahány koncertjük volt. Tavaly először volt ilyen akció, idén csatlakozott hozzájuk három másik gyergyói zenekar is.
2021. május 07., 14:232021. május 07., 14:23
„Tavaly 120 fenyőcsemetét ültettünk el, idén csatlakoztak hozzánk a gyergyói zenekarok, a No Sugar, a Teddy Queen és a 4S Street tagjai, és így kiegészülve, megerősödve közösen 300 fenyőfacsemetét ültettünk el, annak ellenére, hogy a járványhelyzet miatt ennyi koncertje a négy gyergyói zenekarnak összesen nem volt 2020-ban” – részletezte Tatár Attila, a Bagossy Brothers Company gitárosa.
„Biztatunk mindenkit arra, hogy szabadidejében ültessen fát” – hangsúlyozta Alin Nicuța, a 4S Street énekese. A zenekar kedden nagy sikerrel tartott akusztikus koncertet Gyergyószentmiklóson. Fodor László, a Teddy Queen frontembere elárulta, nagyszerű élmény volt számukra közösen fát ültetni. „Reméljük, hogy ebből lesz egy hagyomány és minden évben szívesen csatlakozunk ehhez az akcióhoz” – tette hozzá Bereczky Botond, a No Sugar gitárosa.
Fotó: Bagossy Brothers Company
A 300 facsemetét a Gyergyószentmiklós határában lévő domboldalon ültették el.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.
Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Táblák figyelmeztetik mostantól az autósokat azokon az utcarészeken, ahol tilos állomásozni.
1 hozzászólás