
Kirsch Attila és Barabási Attila Csaba a június végi programokból adtak ízelítőt
Fotó: Haáz Vince
Háromnaposra és a Forgatagra hangolóra tervezik a 7. Marosvásárhelyiek Világtalálkozóját, amely idén június 28–30. között hívja haza a nagyvilágba szakadt helyieket. A háromnapos programból már ízelítőt is adtak a szervezők.
2019. május 14., 19:182019. május 14., 19:18
Kirsch Attila, a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának főszervezője sajtótájékoztatón számolt be a június végére tervezett programokról, amelyek
A plusz napot pedig leginkább Marosvásárhely jobb megismerésére szánják a szervezők, akik azt gondolják, hogy az itthon maradt, de a távolba szakadt marosvásárhelyiek is szívesen mélyítik ismereteiket szülővárosukról. Ennek jegyében terveznek egy olyan Kultúrpalota-kulisszajárást a résztvevőknek, amelyen még olyan rejtett zugokba is be lehet tekinteni, amely egyébként nem nyitott egy átlagos látogató, turista előtt. Ugyanakkor egy barokk városnéző séta és egy, a várral való ismerkedős túra is tarkítja a programot.
amelyet a Maros Művészegyüttes Kicsi Svejk háborúja című táncszínházi előadása tesz majd különlegessé. A hivatásos táncegyüttes igazgatója, Barabási Attila Csaba elmondta, a Kultúrpalotában nem gyakran látni táncszínházi előadást, a helyszín technikai kihívások elé is állítja majd az együttest. „Sokszor elhangzik, hogy Európa nem ért minket, és mi sem értjük Európát. Hol a helye a székelyeknek Európában? Az előadás ezekre a kérdésekre is választ ad” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Barabási Attila Csaba.
Szombaton sikeres életpályákkal ismerkedhetnek meg a világtalálkozó résztvevői, a Kultúrpalota kistermében ugyanis négy marosvásárhelyi és négy távolba szakadt ember mutatja be, hogyan lett sikeres a saját területén. „Neveket még nem akarok mondani, de egészen fiatal is lesz, vállalkozó, művész, koncertmester, s még olyan előadónk is lesz, aki a pszichiátriát a balettel ötvözi valamilyen módon” – mondta érdekességként Kirsch Attila főszervező. Szombatra még Tálas Péter budapesti biztonságpolitikai szakértő előadását is tervezik, este pedig a Pécsi Harmónia Kamarazenekar szórakoztatja a nagyérdeműt, akinek a koncertmestere éppen marosvásárhelyi.
A Marosvásárhelyiek Világtalálkozója ezúttal is vasárnap zárul a közös imával az unitárius templomban, majd az istentiszteletet követően egy búcsúreggeli is lesz a templom kertjében.
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.
A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.
A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
szóljon hozzá!