
Fotó: Kristó Róbert
Nem vesznek át több roncsot Csíkszeredában, legalábbis a Környezetvédelmi Alap által támogatott roncsautó program keretében, tudtuk meg Bíró Józseftől, a REMAT Hargita Rt. igazgatójától. A megyében csaknem háromezer, tízévesnél idősebb, környezetszennyező autótól szabadultak meg gazdáik a program februári elindítása óta. A cserébe kapott 3800 lejes értékjegyeket 2010. november 23-ig lehet felhasználni, azután érvényüket vesztik.
2010. október 13., 16:542010. október 13., 16:54
2010. október 13., 17:162010. október 13., 17:16
Fotó: Kristó Róbert
A Remat Hargita Rt. által Hargita megyébe hozott értékjegyek elfogytak, újabbakat már nem is hoznak, annak ellenére, hogy hivatalosan még nem zárult le a program.
\"Ha valaki most adja le az autóját, mire minden formaságot elintéz, akár ki is futhat az időből, és nem tudja november 23-ig érvényesíteni a jegyet\" – magyarázta Bíró József. Amint a REMAT Hargita Rt. igazgatója elmondta, cégük csaknem kétezer roncsautót vett át február óta magánszemélyektől és huszonötöt jogi személyektől.
A roncsautó program rendkívül sikeresnek bizonyult, és az elmúlt hónapokban több ízben bővítették az erre szánt keretet, de az érdeklődés fokozatosan lanyhult. Az igazgató szerint Hargita megye a forgalomból kivont csaknem háromezer autóval így is az országos átlag fölött van. Az értékjegyek a napokban 700 és 1000 lej közötti összegért cseréltek gazdát.
A roncsautó program keretében országos szinten október 11-ig 188 345 értékjegyet bocsátottak ki, és 175 039 autót vontak ki forgalomból. Az értékjegyek felhasználásával 47 601 új autót vásároltak, és ennek több mint fele (20 083) hazai gyártmányú jármű volt. A roncsprogram február 18-án indult. Teljes költségvetése 722 000 000 lejre rúgott, és százkilencvenezer környezetszennyező jármű forgalomból való kivonását tűzte ki célul.
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.