
Három tonna halivadékot telepítettek az idei év folyamán a Maros folyóba. A halállomány főként amurral és keszeggel szaporodott.
2011. július 26., 12:322011. július 26., 12:32
2011. július 26., 19:212011. július 26., 19:21
A Maros Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület igazgatója, Pompei Muică szerint a halállomány a normális értékek között mozog, nincsenek drasztikus változások egyik évről a másikra, a kisebb szennyezések nem befolyásolják az állományt. „Az olajfoltok inkább a horgászokat zavarják. Ezek ráragadnak a damilra, amely megkeményedik, és látható válik a halak számára, ezért elmarad a kapás. Jelentősebb méretű szennyeződés rég nem volt a Marosban” – nyilatkozta az igazgató.
A rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően többször kaptak el orvhalászokat. Szászrégen és Marosvécs környékén árammal halászó személyeket is találtak, akik ellen bűnügyi eljárást indítottak.
A Vadász- és Sporthorgász Egyesület fő feladata a biodiverzitás fenntartása, a vad- és halállomány, az élőhelyek védelme, bővítése, valamint az illegális halászat és vadászat visszaszorítása. Folyamatosan razziáznak, hogy rábírják az iratok nélkül rajtakapott horgászokat az engedély kiváltására.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!