Három halott Hétúr mellett

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Szombaton délután 13.30 órakor a E60-as nemzetközi út hétúri szakaszán, Segesvártól néhány kilométerre három emberéletet követelő közúti baleset történt. A tragédiát egy fáradt gépkocsivezető okozta, aki elaludt a kormány mögött.

Bakó Zoltán

2010. május 30., 11:512010. május 30., 11:51

2010. május 30., 13:142010. május 30., 13:14

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Egy radnóti család, amely Segesvár irányából tartott hazafelé, déli egy óra körül A4-es Audijával megállt egy Hétúr közeli parkolóban a nemzetközi út szélén s kirakták elemózsiájukat a gépkocsi motorházfedelére, hogy ebédeljenek. Ekkor következett be a tragédia.

A 33 éves bukaresti Gergei Constantin 8 éves fiával egy Iveco teherkocsival haladt az úton. Marosvásárhelyről a fővárosba igyekeztek, amikor a baleset bekövetkezett. A teherautó belerohant a parkolóban állomásozó Audiba és egy ugyancsak ott parkoló mikróbuszba. Nem sokkal a baleset után a vétkes autóvezető annyit mondott el a helyszínelő rendőröknek, hogy nem tudja mi történt, egy adott pillanatban el akart kerülni valamit az úton, s akkor következett be a végzetes ütközés. A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség közlekedési osztályának főnöke, Lucian Archiudean szerint valójában az történt, hogy a teherautó soförje elaludt a volán mögött.

A balesetben az Audi öt utasa közül három, a 39 éves apa, Gábor István, a 39 éves anya, Gábor Vilma és nyolc hónapos unokájuk azonnal szörnyethalt. A család másik két tagja, az elhunytak fia és menye – 19, illetve 17 évesek – súlyos, életveszélyes sérülésekkel „úszták” meg a balesetet. Őket a rohammentő szolgálat beszállította a segesvári kórházba. A vő sérülései súlyosabbak, őt a marosvásárhelyi kórházba szállította a helyszínre kivezényelt mentőhelikopter. Könnyebb sérüléseket szenvedett a balesetet okozó gépkocsivezető és fia is, akiket szintén a marosvásárhelyi kórházba vitt a mentőautó. A baleset többi áldozata kisebb sérüléseket szenvedett.

A közlekedésrendészet főnöke, Lucian Archiudean rendőrfőbiztos szerint a balestet okozó gépkocsivezetőt gondatlanságból elkövetett emberölés miatt háromtól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

A legveszélyesebb útszakasz

A Maros megyén áthaladó E60-as országút legveszélyesebb szakasza pontosan a Balavásár és Segesvár közötti, itt történik a legtöbb baleset. Hétúr, Cikmántor és Szásznádas fekete pontként szerepel a megye baleseti térképén, itt történik a legtöbb, legsúlyosabb baleset részint a gépkocsivezetők figyelmetlensége, másrészt a váratlan éles kanyarok miatt. Az elmúlt évek folyamán az átlagosnál sokkal több halálos baleset következett be a fenti falvak környékén.

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban

Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Hirdetés