Idén harmadik alkalommal is megrendezi a Háromszéki Ifjúsági Tanács a Háromszéki Szabadegyetemet. A nyári egyetem mottója: Építjük Háromszéket! Örökségünk kötelez – a szervezők erre építik az előadásokat, játékokat, szabadidős tevékenységeket is.
2011. július 11., 09:342011. július 11., 09:34
2011. július 11., 14:272011. július 11., 14:27
Több mint száz résztvevő, szakmai előadások, csapatjátékok, bulik – ez jellemezte az elmúlt évben a HÁRIT-szabadegyetemet. A szervezők és a résztvevők egyaránt elégedettek voltak a rendezvénnyel, és már akkor megállapodtak, hogy jövőre ismét találkoznak. Ez pedig így is lesz, hiszen július 13–17. között harmadik alkalommal rendezik meg a zabolai Csipkésben a Háromszéki Szabadegyetemet. Ebben az évben is, akárcsak tavaly, szakmai előadásokkal várják a jelentkező fiatalokat, valamint a politikusok és szakemberek többek közt a székelyföldi közös törekvésekről, a fiatalok foglalkoztatásáról az EU munkaerőpiacán, szórványprogramról, a fiatalok közéleti szerepvállalásáról fognak előadásokat tartani. A szervezők elmondása szerint most sem fognak hiányozni a szabadidős programok: csapatvetélkedők, sport, humorest, kézműves-tevékenységek, táncház, koncertek fogják színesebbé tenni a tábor mindennapjait. A csapatvetélkedőn a fődíj egy 10 személyes heti belépő lesz a Tuborg Greenfest Félsziget Fesztiválra.
A táborral kapcsolatban Grüman Róbert HÁRIT-elnök elmondta, bár nagyon sok szórakozási lehetőség van az erdélyi fiatalok számára, a háromszékieknek szükségük van saját összerázó táborra. A táborban nagy hangsúlyt fektetnek a csapatépítésre, így tavaly például ifjúsági szervezetek létrehozását kellett rögtönözni, aktuális problémákat kellett helyben orvosolni.
A táborba még mindig lehet jelentkezni, a részvételi díj – mely tartalmazza a szállást és a teljes ellátást a tábor ideje alatt – 60 lej azoknak, akik házikóban és 40 lej azoknak, akik sátorban szeretnének lakni.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!