Hargita megyei összefogás az akadálymentesítésért

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A megkülönböztetés, a kiszolgáltatottság érzése, az akadálymentesítés hiányából adód nehézségek illetve a legsürgősebb teendők kerültek napirendre azon a megbeszélésen, amelyet Csíkszeredában a napokban tartottak a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének szervezésében.

D. Balázs Ildikó

2010. január 19., 19:572010. január 19., 19:57

2010. január 19., 20:192010. január 19., 20:19

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A találkozóra tulajdonképpen az egyesület azon legfrissebb projektjének keretében került sor, amely segítségével a fogyatékkal élők jogérvényesítésének szorgalmazását tűzte ki célul. A megbeszélésen mintegy harminc, fogyatékkal élő személy és kísérője is jelen volt, ők számoltak be az akadálymentesítés hiánya okozta nehézségekről.

Elhangzott, majd minden települést érintő probléma, hogy alig akad akadálymentesen bejárható közcélú épület. Ugyanakkor sok esetben utólag kiderül, hogy a mozgássérült személyek szükségleteinek nem ismerése is gondot okoz, hiszen az érintettek elmesélték léteznek rámpák, amelyeknek a burkolata annyira csúszós, hogy használhatatlanok, vagy példaként említettek olyan tökéletesen megépített rámpát, amely kifele nyíló ajtóhoz vezet, egyértelmű tehát, hogy ezt egy kerekes székben közlekedő személy nem tudja használni. A felvetett gondok között elhangzott az is, hogy az akadálymentesítés terén a tanintézmények esetében is adódnak hiányosságok – számolt be Lázár Csilla, a Csíkszeredai Soros Oktatási Központ munkatársa.

„Konkrét példákat említettek, amikor fogyatékkel élő fiatal azért hagyta abba az iskolát, mert röstelkedett amiatt, hogy a kollégái tolószékét naponta fel kellett hogy cipeljék az emeletre. Nehezen fogadható el elsősorban az újonnan épült iskolaépületek esetén ez. A részvevők szerint például a Nagy István Művészeti Líceum új épülete csak a földszintig bejárható, ellenben van olyan tolószékes diák, akinek az osztályterme emeleten van. A Sapientia csíkszeredai épületében akadálymentes lift működik, de a bejárathoz vezető néhány lépcsőfokon nem lehet kerekes székkel feljutni” – tolmácsolta az elhangzottakat Lázár Csilla projektfelelős, aki szerint sokak által felvetett probléma, hogy az \"egészséges\" társadalom kellő információk hiányában nem tud mit kezdeni a fogyatékkal élőkkel.

A november végén elindult egyéves projekt célja a fizikai, kommunikációs és információs tér akadálymentességének monitorizálása Hargita megyében, valamint a közintézmények és közfeladatokat ellátó cégek tájékoztatása az akadálymentesség megvalósításának fontosságáról. Például a megyében működő szállítási vállalatokat, de még a Román Vasúti Társaságot is arra kérik majd fel, tájékoztassa a projekt részvevőit, létezik-e kidolgozott stratégiája a szállítási eszközök akadálymentesítéséről, ezt ugyanis a törvények elírják. A projektben a csíkszeredai Soros Oktatási Központ mint a projektmenedzsmentért felelős partner, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság pedig mint szakmai partner vesz részt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

2026. szeptember 16., szerda

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban

Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál

Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál
2026. szeptember 15., kedd

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült

Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült
2026. szeptember 15., kedd

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál

Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál
Hirdetés