
Fotó: Haáz Vince
Több mint hárommillió lejt oszt szét vissza nem térítendő támogatásként Maros Megye Tanácsa idén az ifjúsági, sport- és szociális egyesületeknek, valamint az egyházaknak. Az idei pályázati kiírás a napokban jelent meg, április elejéig lehet támogatást igényelni.
2023. március 08., 20:032023. március 08., 20:03
Idén is meghirdette a sport-, ifjúsági és szociális egyesületek, szervezetek, valamint egyházak számára létrehozott a pályázati programot Maros Megye Tanácsa. A megyei önkormányzat jól bejáratott rendszer szerint támogatja azokat a civil szervezeteket, amelyek közhasznú tevékenységet folytatnak, továbbá az egyházakat is. Utóbbiak esetében kizárólag javítási, tatarozási, építési munkálatokra adnak támogatást, nem egyházi események szervezésére vagy fenntartási költségekre.
és jó tudni, hogy egy civil szervezet több pályázatot is leadhat, akár ugyanazon kiíráson belül is.
Tavaly 177 kulturális eseményt, alkotótábort, találkozót támogatott a megyei tanács a rendelkezésre álló összegből, amely csakúgy, mint idén 400 ezer lej volt. Beszédes, hogy a legnagyobb odaítélt összegek 5000 lejes támogatások voltak, és egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy azt hányan kapták meg – az egyik ilyen rendezvény a Nemzetközi Harmonia Cordis gitárfesztivál volt. A legtöbb kulturális eseményt 1000–2000 lejjel támogatta a megyei tanács.
Hasonlóképpen felaprózódik a támogatás az elismert egyházi felekezetek esetében is, hiszen több száz ortodox, református, római katolikus, számos unitárius, adventista, baptista és görögkatolikus gyülekezet van megyeszerte, és a megyei tanács minél többnek szeretne támogatást adni. Mint jeleztük, csak építkezési és javítási költségek finanszírozására lehet pályázni. Tavaly a rendelkezésre álló 600 ezer lejt 222 pályázó között osztották szét, így legtöbben 2500 lejből gazdálkodhattak. Itt a legnagyobb, 6000 lejes összegeket a nyárádszeredai és ákosfalvi római katolikus egyházközségek kapták az egyházi épületek javítására. A kiírás szabályai és a szétosztandó támogatás összege idén nem változott.
A sportpályázatokra idén 970 ezer lejt biztosítanak, ebből támogatást kaphatnak kiváló eredményeket elért sportolók, de sportklubok, sportegyesületek is. Tavaly 35 felé oszlott el a pénzt, voltak kisebb, 5000–6000 lejes támogatások és nagyobbak is.
Az ifjúsági rendezvényeket, találkozókat, képzéseket, táborokat szervező egyesületek számára idén 150 ezer lejes keretösszeget biztosít a megyei tanács. Tavaly 31 egyesület volt szerencsés, az általuk elnyert összegek nem voltak nagyok, átlagosan 4000 lejt kaptak. Voltak kivételek is, például a Felső Maros-menti Egyesület és az Maros Hokiklub Egyesület, amelyek egyenként 9000 lejt költhettek el, előbbi egy rendezvényre, utóbbi pedig hokiütők vásárlására.
Ahogy a korábbi években, idén is a szociális területen tevékenykedő civil szervezetek számára biztosítják a legnagyobb keretösszeget, egymillió lejt. Tavaly 29 pályázat nyert, átlagosan 24 000-40 000 lejes támogatásokat kaptak a szervezetek, a legtöbbet, 62 ezer lejt a Caritas költhette el az otthoni beteggondozás biztosítására.
Idén a pályázatok benyújtási határideje április 3., a megyei tanács honlapján megtalálható minden fontos tudnivaló.
Ismét Csíkszeredában mérték az ország leghidegebb hajnali értékét, de fagypont alá kúszott a hőmérő mutatója Székelyföld más településein is.
Két pert indítottak a Kovászna megyei állatorvosok az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság és megyei kirendeltsége ellen, mivel hónapok óta nem kapták meg a szerződéses munkájukért járó díjazást.
A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.
Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.
Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus és a Csíki Vállalkozók Egyesülete idén tizenkettedik alkalommal hívja életre a Jótékonysági Katalin-bált, a közösségi összetartozás és a segítő szándék ünnepét, november 21-én, 18 órai kezdettel a Fenyő Hotelben.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
szóljon hozzá!