Hirdetés
Hirdetés

Hangosan szólt a gyergyói zene 2023-ban is

•  Fotó: Egyfeszt

Fotó: Egyfeszt

Zajlott a zenei élet a gyergyószentmiklósi együttesek körül a 2023-as évben is. A Bagossy Brothers Company 10. születésnapját ünnepelte, a No Sugar és a 4S Street is új lemezén dolgozott a koncertek között, és Oláh Vivien személyében egy újabb tehetség is elindult a zenei pályán. 2024 is izgalmasnak ígérkezik.

Gergely Imre

2023. december 31., 20:442023. december 31., 20:44

2023-as a legkülönlegesebb éve volt a Bagossy Brothers Company számára, hiszen most volt tíz éves a zenekar. Több olyan eseményre is sor került, ami ezt hivatott megünnepelni. Márciusban Budapesten az MVM Dome-ban több, mint 16 ezer fős közönség előtt játszottak, majd Gyergyószentmiklóson, az EgyFeszten is közel 10 ezeren buliztak a népszerű dalaikra.

Az EgyFeszten zajlott BBC koncerten kívül is több fellépésükön láthatták őket a rajongóik, ők voltak a Hegyilevegő udvar programjainak a szervezői, és

egy medveszobrot is kapott tőlük a város.

A szoborhoz egyébként már legendákat fűznek a gyergyószentmiklósi gyerekek. Hiszik, hogy ha reggel iskolába menet megsimogatják a medve orrát, akkor jó jegyet kapnak aznap.

A Bagossy Brothers Company számára egyébként azért is különleges volt az év, mert több mint 70 fellépésük mellett két lemezt is kiadtak. A nyár óta hallgatható az Angyalok a parkolóban, és nemrégiben jelent meg a karácsonyi albumuk is, amelyen saját számaik mellett olyan dalok feldolgozásai hallhatók, amelyeket Gyergyó környékén szoktak énekelni, és amelyeket gyerekkorukban ők is énekeltek a karácsonyfa körül. A lemez dalait több hivatalos és úgynevezett „gerillakoncertre” (azaz minden előzetes hírverés nélkül szervezett eseményre) is elvitték, így Szegedre, Pécsre, Marosvásárhelyre és végül Gyergyószentmiklósra is. Mindemellett

napvilágot látott a 10 éve úton című könyvük, amely a zenekar első évtizedének emlékezetes pillanatait adja vissza az olvasóknak,

és decemberben mutatták be az MVM DOME koncert anyagára és sok archív felvételre alapozó Bagossy filmet is.

Az EgyFeszten 2024-ben is a jelen lesznek a zenekar tagjai a Hegyilevegő udvar házigazdáiként, de egyébként számos erdélyi helyszínen fellépnek még – mondta el Tatár Attila gitáros. Magyarországon is számos fesztiválon és egyéb eseményen koncerteznek, kiemelkedik közülük majd a májusban, a Budapest Parkban sorra kerülő BBC koncert.

Jön az új No Sugar lemez

A No Sugar együttes jótékonysági koncertekkel zárta a 2023-as évet. A Ma játsszunk angyalost címmel sorra került fellépéseken a bevétellel a Plüss Kommandó szervezetet segítették, azzal a céllal, hogy a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház koraszülött osztályának egy nagy értékű életmentő gépet vásárolhassanak.

•  Fotó: No Sugar együttes Galéria

Fotó: No Sugar együttes

Koncertek, turnék szempontjából egyébként az idei év nem volt annyira lendületes, mint a korábbiak, de erre jó okuk volt, hiszen Portik (György) Lívia, a zenekar énekesnője januárban adott életet első gyermekének. Így kevésbé lehetett bevállalni a hosszú utazásokkal járó magyarországi koncerteket, ezért inkább a közelebbi, erdélyi helyszínek közönsége láthatta őket több alakommal – mondta el Bereczky Botond, az együttes vezetője.

Tagcsere is történt az együttesben, Boeriu Adrian helyére Kömény Tamás ült be a dobog mögé.

Viszont a kevesebb fellépés több időt adott az új dalok írásának és az ezzel kapcsolatos alkotói munkának, és ennek köszönhetően hosszú várakozás után januárban megjelenik a harmadik No Sugar nagylemez.

Hirdetés

Karácsony előtt vált elérhetővé a világhálón új daluk, a Kővirág. „Erről mondhatom azt, hogy egy lokálpatrióta szám, amely arról szól, hogy mit is jelent a gyergyói, székelyföldi lét, annak a szép és kevésbé szép oldalaival együtt. A klip a Legendárium rajzfilmek látványvilágát adja a nézőknek, hallgatóknak.
2024-ben számos fesztiválon és egyéb koncérhelyszínen lesz ez is hallható” – tudtuk meg.

Produktív évet zárt a 4S Street is

A Müpában tartott akusztikus koncert az, ami a 2023-as év legnagyobb élménye a 4S Street számára – mutat rá Mihály Csaba, a zenekar billentyűse. Zsúfolt évük volt, sok magyarországi és erdélyi színpadon felléptek, több ezres közönségek előtt, és 60 ezer kilométert utaztak a helyszínek között.

•  Fotó: 4 Galéria

Fotó: 4

A sok koncert között különleges volt a Müpában sorra került akusztikus produkciójuk, amelyre 9 dalt hangszereltek át teljesen Werner Gábor karmesterrel együttműködve, és ahol egy vonósokból és rézfúvósokból álló kamarazenekarral közösen adták elő a számaikat.

Idézet
Amikor a felkérést megkaptuk döntettünk volna úgy is, hogy csak mi öten lépünk színpadra és egy egyszerűbb akusztikus koncert lesz az esemény, de úgy éreztem, ez az alkalom több kell legyen. A konzervatóriumi tanulmányaim alapján éreztem, hogy jó lenne, ha beépülnének a projektbe más zenészek is. Katartikus élmény lett belőle mindannyiunk számára

– meséli Mihály Csaba.

Mindeközben az idei nyár alkotói szempontból is produktív volt, a fesztiválok között megszülettek az új lemez dalai is, amiről már egyes dalok elérhetők, például a megható hangvételű karácsonyi dal, a Hogyha fázom.

Az új lemez – amely január 26-án fog megjelenni – rockosabb, zúzósabb lesz mint a korábbiak,

és a zenekar nagyon kíváncsi már, hogy milyen reakciók fogadják majd a Weil András és Bagossy László producerekkel készített új anyagot . Ízelítőt ad ebből a pár napja elérthető Igazak a hírek című dal. Remélhetőleg az új lemezen is lesznek olyan dalok, amelyek olyan sikeresek lesznek mint a Mesélek a bornak című slágerük.

Az már látható, hogy 2024-es naptáruk sem lesz kevésbé zsúfolt mint az idei. Tavasszal itthon Gyergyószentmiklóson is lesz egy 4S Street koncert. Erről bővebbet majd később árulnak el.

Oláh Vivien készül, hogy álarc nélkül, saját dalokkal is közönség elé lépjen

Oláh Vivien nevét sokan megismerték és sokan megkedvelték a Sztárban Sztár leszek című műsorban történt szereplése kapcsán.

•  Fotó: Oláh Vivien, Sztárban sztár leszek! Galéria

Fotó: Oláh Vivien, Sztárban sztár leszek!

„A Sztárban sztár leszek műsornak köszönhetően nagyon sok kapu megnyílt előttem, és hiszek abban, hogy mostantól fogok igazából a zenének élni, ahogy mindig is szerettem volna. Sokat segített a műsor, hogy ténylegesen elhiggyem, hogy mindegy milyen formátumban de a színpadon a helyem.

Idézet
Amikor számomra véget ért a műsor, nem viselt meg annyira, amennyire gondoltam volna. Nem is a versengést hiányoltam azután, hanem inkább az összetartó stáb csapatot, és az elképesztően jó barátokat, akiket ezalatt szerezhettem. Amikor elindultam a műsorban nem az volt a tervem, hogy megnyerjem. Mindig arra törekedtem, hogy a jelent éljem meg maximálisan, és ezek az élmények öregkoromig megmaradnak.

A műsor után kis pihenőt tartottam, viszont 2024 számomra a munkáról fog szólni. Törekszem arra, hogy semmit sem hagyjak kicsúszni a kezeim közül, már most sok érdekesség készül, amit nagyon várok, hogy befejezzünk. Szerintem a műsor tökéletes kis kezdés volt, és ha ezt jól kezelem mostantól, akkor már a következő álmok valósítása is könnyebb lesz. Az egyik nagy álom, hogy minden maszk és álarc nélkül saját dalokkal lépjek fel majd. 2023 megmutatta, hogy ha valamit nagyon szeretnél és teszel is érte akkor határ a csillagos ég,. Ezt a mentalitást fogom mindenképp képviselni 2024-ben is” – fogalmazott Oláh Vivien.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval

A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval
2026. augusztus 10., hétfő

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért

Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért
2026. augusztus 09., vasárnap

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében

A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében
2026. augusztus 09., vasárnap

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak

A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak
2026. augusztus 09., vasárnap

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon
2026. augusztus 09., vasárnap

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula
2026. augusztus 09., vasárnap

Sikeres volt a vízterelés: nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje Csernavodánál

Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.

Sikeres volt a vízterelés: nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje Csernavodánál
Hirdetés