
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Két csíkszéki sofőr ellen indult eljárás csütörtökön: egyikük hamis jogosítvány miatt bukott le, egy másik sofőr elgázolt egy gyalogost, majd elhagyta a helyszínt – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
2021. november 12., 20:532021. november 12., 20:53
Egy sofőrt rutinellenőrzés miatt állították meg a Hargita megyei rendőrök, de kiderült, hamis jogosítványt mutatott be. A hatóságiak közúti ellenőrzést tartottak az 578-as jelzésű európai út tusnádfürdői szakaszán 13 óra körül, amikor megállásra intettek egy 38 éves Csíkszentmárton községi sofőrt. Az azonosítás során a férfi egy Spanyolországban kiállított jogosítványt mutatott be, amely érvényességével kapcsolatban gyanú merült fel.
Az ellenőrzések során kiderült, hogy a szóban forgó férfi soha nem rendelkezett spanyol hatóságok által kiállított engedéllyel, ráadásul a bemutatott jogosítvány nem érvényes. Esetében jogosítvány nélküli vezetés és okirathamisítás miatt indítottak eljárást.
Szintén csütörtökön csíkszeredai kórház értesítette a csíkszeredai rendőrséget arról, hogy egy gyalogost elgázoltak aznap 18 óra után. Egy 56 éves helybéli nő a Mihail Sadoveanu utcában próbált átkelni az úttesten, amikor egy autó elütötte, a gyalogos megsérült az ütközés következtében, a sofőr pedig elhajtott a helyszínről.
A rendőröknek rövid időn belül sikerült megtalálniuk a tettest, akit egy 73 éves szintén csíkszeredai férfi személyében azonosítottak. A közlemény értelmében a gyanúsítottat otthonában keresték fel a hatóságiak, az alkoholszondával végzett vizsgálat során kiderült, hogy a férfi nem fogyasztott alkoholt a balesetet megelőzően. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés és baleset helyszínének elhagyása miatt indult eljárás.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
szóljon hozzá!