Hirdetés
Hirdetés

Hagyományőrző nyári táborba várják a gyerekeket Nyikómalomfalván

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Még lehet jelentkezni a 11. Hagyományörző nyári táborba, amelyet Nyikómalomfalván szerveznek augusztus 18–22. között 7–12 éves korosztálynak. Az öt napos táborban kézműves foglalkozások és csapatépítő játékok is egyaránt lesznek.

László Ildikó

2025. augusztus 07., 15:052025. augusztus 07., 15:05

Tizenegyedik kiadásához érkezett a Hagyományőrző nyári tábor, amelynek évről évre Nyikómalomfalva ad otthont.

Idén 7 éves kortól 12 éves korig várják a résztvevők jelentkezését

– tudtuk meg Farkas Rékától, a tábor szervezőjétől. A programok kapcsán elmondta, hogy három típusú foglalkozást álmodtak meg: Albert Orsolya színésznő vezetésével élmény- és versjátszóház lesz, Elekes Gyula, tűzzománc művész gyakorlati foglalkozást tart, Benedek Erika pedig a bútorfestés technikáit mutatja be a táborozóknak.

Hirdetés

Az eseményt beharangozó sajtóeseményen Elekes Gyula is részt vett, aki már több éve visszajáró oktató a táborban. A hagyományőrzés kapcsán megjegyezte: azt tapasztalja, hogy

azok az értékek, amit bizonyos formában nem élnek meg a fiatal generációk, kevésbé lesznek jelentősek, és nem biztos, hogy fontossá válnak számukra később, ezért is tartják fontosnak az ilyen jellegű foglalkozások megszervezését.

Mint mondta, évről évre úgy állítja össze a foglalkozásokat, hogy az teljesen megfeleljen a korosztályoknak, ezáltal sikerélménye lehet az öt napos foglalkozás után a gyerekeknek és büszkén mutathatják meg a szülőknek és vihetik haza alkotásaikat.

A szervezők azt is fontosnak tartják, hogy a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont támogatásából létrejövő tábor ideje alatt legyen lehetőségük a gyerekeknek kiszakadni a kütyük világából, jelen lenni a foglalkozásokon és megélni a munkafolyamatokat.

Farkas Réka elmondta, hogy még akad néhány hely a táborban, amelyről részletesebben érdeklődni és jelentkezni a 0740-997 127-es telefonszámon lehet augusztus 15-ig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
2026. november 06., péntek

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában

Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során

Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök

Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök
2026. november 06., péntek

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás

A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat

Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat
2026. november 06., péntek

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Hirdetés