
A Rákóczi-vár romjai. Több éve készülnek az újjáépítésre
Fotó: Gábos Albin
Egy helyben topog a gyimesbükki Rákóczi-vár helyreállításának ügye, miután továbbra sem adtak ki új építkezési engedélyt a munkálatok folytatására. Deáky András, a munkálatok kezdeményezője kedvező fordulatra vár, mint mondta, nem adják fel a tervet.
2020. augusztus 30., 22:002020. augusztus 30., 22:00
Továbbra sem kapták meg a 2018-ban másodszorra igényelt építkezési engedélyt Gyimesbükkben az ezeréves határnál lévő Rákóczi-vár újjáépítésére, így a munka nem folytatódhat – tudtuk meg Deáky András nyugalmazott iskolaigazgatótól, vállalkozótól, a helyreállítás kezdeményezőjétől.
A Gyimesbükkért Egyesület képviselője kérdésünkre azt mondta, a község vezetősége nem jutott előre ebben az ügyben a Bákó Megyei Tanácsnál, amelynek ki kellene adnia az engedélyt, ráadásul az ügy pártfogójaként számon tartott Görbe Vilmos polgármester idén tavasszal elhunyt. Mindezek mellett az elmúlt egy-két év magyarellenes hangulatkeltései sem kedveztek az ügynek – értékelt. Deáky szerint
,,Nem adtuk fel, továbbra is arra készülünk, hogy amint az építkezési engedélyt kiadják, folytatjuk a munkát. A támogatásként eddig összegyűlt pénz a bankszámlán van, ígéretet kaptunk a bákóiaktól, de várjuk meg az új vezetőség megválasztását, és akkor folytatjuk.
– vázolta a kezdeményező. Hozzátette, az illetékesekkel arról is egyeztetett, hogy európai uniós támogatásért pályáznak az újjáépítés érdekében.
A várrom helyreállításhoz szükséges építkezési engedélyt először még 2015-ben kérte a község, végül a következő évben kapták meg. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás után pedig 2017-ben a munkálat előkészületeinél tartottak, amikor kiderült, hogy az építkezési engedély érvényessége lejárt, mert az illetékes elfelejtette azt meghosszabbíttatni. Így újra kellett igényelni az összes szakhatósági jóváhagyást és az építkezési engedélyt, de azt sem a következő évben, sem tavaly nem tudták megszerezni. A tervezett beruházás összértéke 220 ezer euró, a terveket lelkes helyi civilek kutatómunkája során összegyűjtött információk és képes anyagok alapján készítették el.
A várat Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette 1626 körül őrtoronyként, az építményt a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette, ekkor kapta mai nevét.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
1 hozzászólás