Ha a szülők jártak iskolába, akkor nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyermekeik taníttatására is

A lányok a 8. osztály után ritkán tanulnak tovább, inkább „családalapításban” gondolkodnak •  Fotó: Balázs Katalin

A lányok a 8. osztály után ritkán tanulnak tovább, inkább „családalapításban” gondolkodnak

Fotó: Balázs Katalin

Gyergyószentmiklóson a '90-es évek elejétől megszakítás nélkül zajlik a romák oktatása. A Téglagyár utca végén lakó akkori gyermekek az első betűket egy utcabeli bérelt házban tanulták. Kari Attila kollégáival tanította írni, olvasni az odajárókat. 2005-ben a téglagyári telep közelében a roma gyerekeknek iskolát építettek. Az egykori diákok gyerekei, unokái töltik be élettel a mai tanodát. A felzárkózásukról beszélgettünk.

Baricz-Tamás Imola

2017. május 09., 15:472017. május 09., 15:47

Nehézségekkel kellett szembenéznie annak a pedagóguscsapatnak, amely az első lépéseket megtette a roma gyermekek oktatásáért, viszont nagyon szép eredményeket is elért. Először is a bérelt lakás szobáit osztálytermekké kellett átalakítani, utána kezdődhetett a betűvetés tanítása.

Néhány év múlva a diákok már versenyekre utaztak.

Ők ma már szülőkként térnek be a téglagyári iskolába.

Bár a téglagyári tanoda a Vaskertes iskolához tartozik, mégis külön épületben van. Bernád Ildikó iskolaigazgató elmondta, jelenleg 120 diák szerepel a nyilvántartásban. Ebből 54 előkészítős és 1–4. osztályos, 66 pedig fiatal, vagyis 5–8. osztályos. Az iskolaigazgató arról is szólt, hogy a nyolcadikosok közül vannak ügyesek, akik továbbtanulnak.

Idézet
Évfolyamonként legtöbb három tanuló a képességfelmérő vizsgára is megjelenik, és a tanfelügyelőség által fenntartott helyeket elfoglalja. Inkább fiúk tanulnak tovább, a lányok a családalapítást választják

– tudtuk meg. Ezt erősítette meg Kari Attila, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség roma oktatásért felelős munkatársa is, aki jelenleg is roma nyelvet tanít a téglagyári iskolában, így egykori tanítványainak gyerekeit, unokáit is látja felnőni, fejlődni.

Mivel a legtöbb roma tanuló hagyományos közösségekben él, sokan közülük nagyon fiatalon otthagyják az iskolát, legtöbb esetben a lányok férjhez mennek, a fiúk pedig megélhetés után néznek.

„A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a szülők, akik jártak iskolába, egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek gyermekeik taníttatására. Ez mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy egyre többen íratják gyerekeiket iskolába és óvodába. A volt tanítványaink közül nagyon soknak sikerült megszerezni a hajtási jogosítványt is, ami szintén az iskolában történő tevékenységek eredményének tudható be” – ismertette Kari Attila.

A tanfelügyelőség roma oktatásért felelős munkatársa elmondta, a roma tanulóknak sokkal nehezebben megy a felzárkózás, azaz nehezebben jutnak el a végzős tagozatokig, viszont az utóbbi években ez javuló irányt mutat. Ez azért is fontos, mivel a megyei tanfelügyelőség minden esztendőben biztosít helyeket a roma tanulóknak kilencediktől a közép- és szakiskolai osztályokban.

Gyergyószéken összesen 266 roma tanuló jár iskolába, ebből 56 óvodás, 107 elemi iskolás, 100 V–VIII. osztályos és 3 középiskolás.

Idézet
Minden induló kilencedik osztályban két fenntartott hely lesz roma tanulóknak a következő tanévben is. Hogy mennyire fognak élni a lehetőséggel, függ a tanulóktól, illetve az osztályfőnököktől, hogy mennyire tudják megértetni diákjaikkal a továbbtanulás fontosságát

– ismertette a tanfelügyelő.

Kari Attila azt is megjegyezte, évente egyre több roma származású gyereket íratnak be óvodába szüleik, többek között ez annak is köszönhető, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt a hátrányos helyzetű fiatalok után járó támogatások összege. Az idei tanévben mintegy ezer roma gyereket írattak óvodába megyeszerte. Gyergyószentmiklóson a következő tanévtől ismét indul óvodai csoport.

Kari Attila azt is elmondta, hogy vannak problémák is, vagyis érkeznek pedagógusi panaszok a tanfelügyelőséghez a romák oktatásával kapcsolatosan. „A nehézségek főleg olyan közegekben vannak, ahol nagyrészt tradicionális roma közösségek élnek. De szerencsére ezek a problémák nagyjából orvosolhatóak, és nem jelentenek óriási veszélyt az oktatási folyamatra nézve. Több pedagógus kolléga is részt vesz képzéseken, ahol a roma gyerekek oktatásával foglalkoznak témaként. Emellett a tanítók itt betekintést kapnak a történelmükbe, hagyományaikba. A jobb oktatás elérése érdekében a pedagógusok is meg kell ismerjék ezt a világot” – zárta Kari Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Májusi fagy: mínusz 1 fok alá hűlt Csíkban

Bevált a meteorológusok előrejelzése, május derekához képest országszerte hűvös volt a szombati nap és az azt követő éjszaka. Csíkszeredában mínusz 1,1 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, de Székelyföld többi részén sem volt sokkal melegebb.

Májusi fagy: mínusz 1 fok alá hűlt Csíkban
2025. május 11., vasárnap

A legősibb szakma virágzása eleinknél

A történelemkönyvekből kitűnik, hogy a 19. század végére gazdasági-társadalmi fejlődésben Székelyföld kezdett egyre inkább leszakadni az ország nyugatibb részétől. Ám úgy tűnik, a legősibb mesterség művelésében azért igyekezett tartani a lépest.

A legősibb szakma virágzása eleinknél
A legősibb szakma virágzása eleinknél
2025. május 11., vasárnap

A legősibb szakma virágzása eleinknél

2025. május 10., szombat

Orbán–Kelemen egyeztetés: a magyar kormány meghatározónak tekinti az RMDSZ álláspontját

Telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. A magyar kormányfő erről a Facebook-oldalán számolt be.

Orbán–Kelemen egyeztetés: a magyar kormány meghatározónak tekinti az RMDSZ álláspontját
2025. május 10., szombat

Tánczos: felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség

Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Tánczos: felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség
2025. május 10., szombat

Magyarországot hozták fel negatív példaként a bukaresti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Magyarországot hozták fel negatív példaként a bukaresti Európa-barát tüntetésen
2025. május 09., péntek

Még nem döntöttek a somostetői medvecsalád sorsáról

Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.

Még nem döntöttek a somostetői medvecsalád sorsáról
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést tartanak Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést tartanak Bukarestben
2025. május 09., péntek

Mezítlábas ösvénnyel gazdagodott az óvoda – közös fejlesztés a jövő generációjáért

Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.

Mezítlábas ösvénnyel gazdagodott az óvoda – közös fejlesztés a jövő generációjáért
2025. május 09., péntek

Ingyenes melanomaszűrés indul Kovászna megyében

A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.

Ingyenes melanomaszűrés indul Kovászna megyében
2025. május 09., péntek

Példát mutattak a delneiek: játszóteret építtettek az iskola udvarán

A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.

Példát mutattak a delneiek: játszóteret építtettek az iskola udvarán