Fotó: Barabás Ákos
Biztató szavakkal indulhatott útnak a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium két osztályának ötvennyolc diákja szombaton a belvárosi református templomban tartott ballagásról.
2017. május 28., 12:502017. május 28., 12:50
Az ünnepi áhítaton Iszlai Béla tiszteletes adott bátorítást a végzősöknek. Hálaadásra hívta őket, ugyanakkor a diákok kicsengetési kártyáján szereplő gondolatokkal közelebb hozta hozzájuk biztató szavaikat, bölcsességet kívánva ahhoz, hogy a jövőben meg tudják különböztetni a jót a rossztól.
Tőkés Zsolt, az intézmény igazgatója az iskolai programok felelevenítése után arra kérte a fiatalokat, hogy folytassák az itt megkezdett munkát. Gálfi Árpád polgármester kitartásra és hűségre szólította fel a diákokat, Kántor Csaba, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese pedig a ballagók előtt álló út célját, értelmét fejtegette.
Fotó: Barabás Ákos
A végzősök az elmúlt négy év legemlékezetesebb pillanatait emelték ki, végigkövetve a közösséggé kovácsolódás útját az első gólyatábortól az általuk szervezett gólyabálig. A tizenkettedikesek úgy fogalmaztak,
Fotó: Barabás Ákos
A beszédeket követően jutalmazták a kitűnő tanulmányi eredményeket elért diákokat, valamint a különböző szakterületeken kiemelkedőket. Az eseményt kórusművekkel, szavalatokkal tették ünnepélyesebbé a diákok.
Az izgalmas színpadi elemek felkészítették a közönséget Jason Derulo látványos belépőjére a Vibe Fesztiválon, a hangos éljenzés azonban megszakadt egy pillanatra, amikor a világsztár végre a beleszólt a mikrofonba.
Az idei nyári érettségi előzetes eredményeit hétfőn, július 8-án legkésőbb 12 óráig közzéteszik a vizsgaközpontokban és az oktatási minisztérium honlapján.
A csíkszeredai Szabadság téren gyülekeztek és táncoltak a szombati Ezer Székely Leány Napja népviseletbe öltözött résztvevői, majd kivonultak a csíksomlyói hegynyeregbe, ahol késő délutánig folytatódott a székelység hagyományőrző ünnepe.
Elsőfokú hőségriadót adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 25 megyére és a fővárosra. A hőség egész héten kitart, és fokozatosan kiterjed az ország egész területére.
Elindult a jelentkezés az erdélyi Peron Music Tehetségkutató 2024-es kiadására, amely idén is az Öröm a zene tehetséggondozó program keretében zajlik az Egyfeszten. Saját számaikkal jelentkezhetnek amatőr zenekarok.
Újabb csoportos leépítés történt a Hargita megyei textiliparban. A székelyudvarhelyi bútoripari elbocsátások mértéke egyelőre nem nőtt, de folytatódik, és közeleg a csíkszeredai tejfeldolgozó bezárásának időpontja, a teljes személyzet szélnek eresztése.
Minden esztendő júliusának első szombatján tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját, amikor a térség lakói magukra öltik népviseletüket, és így vonulnak ki a csíksomlyói hegynyeregbe.
A legizgalmasabb napjához érkezett a 2024-es Vibe Fesztivál, néhány óra múlva ugyanis színpadra lép az amerikai származású popsztár és TikTok-király, Jason Derulo. A fesztiválozók azonban addig sem tétlenkednek.
Véget ért az idei Ezer Székely Leány Napja találkozó. Az esemény záróakkordjaként átadták az esketőszékeket annak a községnek, amely jövőre házigazdája lehet a rendezvénynek.
Több forrásból eredő generációs problémát, az egész felnőtt élet minőségére kiterjedő témakört feszegetett pénteki előadásában Hevesi Krisztina szexuálpszichológus és Székely Levente szociológus a Vibe Fesztiválon.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)