Gyilkolt a féltékenység

Pénteken este tíz óra után a marosvásárhelyi Szabadi útról értesítették a rendőrséget, hogy egy ház előtt fiatal férfi holttestére bukkantak. A helyszínre kiérkezett a Maros megyei rendőrség bűnügyi osztályának csoportja és az ügyész, akik megállapították, hogy a fiatalember gyilkosság áldozata lett. A vizsgálatok során a nyomozók kiderítették, hogy este tíz óra körül az áldozatot több késszúrással ölték meg. Rövidesen a tettes kilétére is fény derült.

Bakó Zoltán

2010. április 19., 14:312010. április 19., 14:31

2010. április 19., 14:582010. április 19., 14:58

Galéria

A nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a 19 éves Kovács József Attilát a nála 30 évvel idősebb Micloş Ioan gyilkolta meg, feltehetően azért, mert szerelmi viszonyt folytatott élettársával. A gyilkossággal gyanúsított férfit rövidesen megtalálták, és előzetes letartóztatásba helyezték. Mint kiderült, fehér fegyverekkel, baltával, késsel felszerelkezve kereste áldozatát. Emberölés alapos gyanújával folytatnak vizsgálatot ellene.

A történet szereplőit ismerők tudni vélik, hogy a még iskolás, a Gheorghe Şincai Iskolaközpontban tanuló fiatalember megismerkedett egy nála 21 évvel idősebb nővel, Soós Rozáliával, aki a későbbi gyilkos élettársa volt. Az áldozat 3 éves korától árvaságra jutott, nagymamájánál lakott, s pénteken este úgy távozott hazulról, hogy unokatestvéréhez megy születésnapozni.

Aznap valamivel 10 óra előtt Kovács József Attila együtt haladt az utcán a nővel, amikor az élettárssal találkoztak, aki minden valószínűség szerint már várta őket. Utóbbi a féltékenységtől elvakulva megtámadta a 19 éves fiatalembert, s amint a Maros megyei főügyész elmondta, 20 késszúrással végzett vele. A konfliktusba belekeveredett a nő is, aki megpróbálta szétválasztani a férfiakat, ám ez nem sikerült neki, mi több, a feldühödött gyilkos őt is megsebesítette az alkarján.
Micloş Ioan ellen emberölés alapos gyanújával folytatnak vizsgálatot, s akár 25 éves börtönbüntetést is kiszabhat rá a bíróság.

A rovat további cikkei

2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
Hirdetés
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

2025. december 18., csütörtök

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek

Két közúti baleset is történt Maros megyében az éjszaka folyamán. Fehéregyházán egy személyautó és egy teherautó ütközött össze, míg Nyárádmagyaróson árokba borult egy gépjármű.

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek
Hirdetés