
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomban a Domokos Pál Péter Vándor Gyermekkórus 29. találkozóján mint kétszáz csilingelő gyerekhang emlékeztetett a közös éneklés örömére. Az immár hagyományos találkozó Gyergyószék zenekedvelői gyerekeinek hídként is szolgált.
2017. május 14., 15:432017. május 14., 15:43
A Domokos Pál Péter Vándor Gyermekkórus Találkozó idei házigazdája a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály iskola volt. Szombaton délelőtt a tanintézményből vonultak fel a kórusok a Szent Miklós templomba, ahol elsőként felcsendült az: Eljöttünk mind, zengjen az ének...
„Ünnep van ma, a közös éneklés ünnepe” – mondta Lázár Nóra a házigazda Fogarasy Mihály iskola helyettes igazgatója. Ünnepi köszöntőjében
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Kiemelte a találkozások fontosságát is, ahol énekelni szerető gyerekek, pedagógusok megtalálják lelkik boldogságukat a közös éneklésben. A rendezvényen megemlékeztek a névadóról is. Domokos Pál Péter munkásságának az egyik és talán legfontosabb eredménye, hogy Gyergyóban ma is magyarul énekelünk. Ezzel a céllal indíthatta útjára 1935-ben Petres Ignác és Mihály István kántortanítókkal együtt a Gyergyó-medencei gyerekkórus-találkozót – hangzott el. A több éves kihagyás után 1992-ben Pál Ibolya gyergyószentmiklósi zenetanárnő indította újra útjára a találkozót.
György István, Gyergyószentmiklós alpolgármestere és Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános is szólt az ünneplőkhöz.
– biztatta a gyerekeket az alpolgármester.
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A főesperes köszöntőjében kitartást és bizalmat kívánt a gyerekeknek önmaguk és társaik iránt. Majd a gyergyószéki települések tanintézményeinek kórusai, hangszeres csoportjai mutatkoztak be egyházi és világi műveket adtak elő a zene ünnepén.
A szombati eseményen hét gyermekkórus vett részt: a borszéki Zimmenthausen Iskolaközpont, a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola, a gyergyóditrói Siklódy Lőrinc Általános Iskola, a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola, a gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola, a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola és a házigazda Fogarasy Mihály Általános Iskola kórusai.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
szóljon hozzá!