Gyermek és ifjúsági tánctalálkozó lesz Perkőn

Archív •  Fotó: Tuchiluș Alex

Archív

Fotó: Tuchiluș Alex

Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóját Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén június 14-én, szombaton.

Székelyhon

2025. június 12., 14:382025. június 12., 14:38

A találkozón négy megye – Kovászna, Hargita, Brassó és Bákó – közel negyven néptáncegyüttesének csaknem ezer fiatal tagja mutatkozik be. A fellépések mellett kicsik és nagyok együtt perdülhetnek a táncházban.

Az esemény programja szerint 11 órakor kezdődik a rendezvény, 13.20-ig a meghívott néptáncegyüttesek lépnek fel, 13.30-tól Benedek Elek Az aranyszőrű bárány című meséjét adja elő az Udvarhely Néptáncműhely, majd 15 órától ismét néptáncegyüttesek bemutatója lesz látható, a táncház 19 órakor kezdődik.

A nap folyamán a látogatók számára állandó kézműves foglalkozások és kirakodóvásár kínál lehetőséget a hagyományos mesterségek megismerésére és a helyi értékek felfedezésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Délre vonulnak Székelyföldről az esőfelhők

Már nem szerepel Székelyföld az Országos Meteorológiai Szolgálat következő figyelmeztető előrejelzésében, amelyből kiderül, hogy déli irányba tolódnak az esőfelhők.

Délre vonulnak Székelyföldről az esőfelhők
2025. július 30., szerda

Megvásárolná a megyei könyvtár épületét Hargita Megye Tanácsa

Tizenhárom éve bérli Hargita Megye Tanácsa a Kájoni János Megyei Könyvtár épületét, jelenleg havonta közel 9000 euróért. A megyei önkormányzatnak most lehetősége nyílt megvásárolni az ingatlant 2,3 millió euróért, ezt három év alatt fizetnék ki.

Megvásárolná a megyei könyvtár épületét Hargita Megye Tanácsa
2025. július 30., szerda

Nyakig sárosan a romok között

Két napja tűzoltók, csendőrök, hegyimentők, pilóták, rendőrök és a helyi hatóságok képviselői megszakítás nélkül dolgoznak, hogy segítsék az árvíz sújtotta közösségeket Moldvában.

Nyakig sárosan a romok között
Nyakig sárosan a romok között
2025. július 30., szerda

Nyakig sárosan a romok között

2025. július 30., szerda

Árvízvédelmi készültség van, már szivattyúzni kellett egy háztartásból a vizet Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy ház udvarát és alagsorát is víz öntötte el Székelyudvarhelyen szerdán reggelre.

Árvízvédelmi készültség van, már szivattyúzni kellett egy háztartásból a vizet Székelyudvarhelyen – frissítve
2025. július 29., kedd

Elmarad a szerdától tervezett általános sztrájk a polgármesteri hivatalokban

Legfontosabb követeléseire ígéretet kapott a kormány képviselőitől az önkormányzati alkalmazottak szakszervezete kedden délután. Átmenetileg felfüggesztették a tiltakozást, így nem bénul le szerdától a helyi közigazgatás egy része.

Elmarad a szerdától tervezett általános sztrájk a polgármesteri hivatalokban
2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy 67 éves nőt

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy 67 éves nőt
2025. július 29., kedd

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervezetei

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei alkotmányellenesek.

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervezetei
2025. július 29., kedd

A tanügyminiszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek képviselői

A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt.

A tanügyminiszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek képviselői
2025. július 29., kedd

Mindhárom székelyföldi megyére érvényes, másodfokú árvízriasztást adtak ki

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) másofokú árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden Beszterce-Naszód, Brassó, Buzău, Hargita, Kovászna, Maros, Prahova és Szeben megyei folyókra.

Mindhárom székelyföldi megyére érvényes, másodfokú árvízriasztást adtak ki
2025. július 29., kedd

Újabb 35 millió lejes hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

Hargita Megye Tanácsa három épületének felújítására az önrész biztosítására kénytelen 35 millió lejes hitelhez folyamodni a megyei önkormányzat. Többek között erről döntöttek júliusi ülésükön.

Újabb 35 millió lejes hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa