Együtt, önkéntesen

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Önkéntesek számára szervezett tábort a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi alegysége, a gyilkostói helyszínen helyiek és csíkszeredai résztvevők vertek tanyát. A háromnapos esemény során különböző programok által bővíthette elméleti és gyakorlati ismereteit a közel húszfős csapat.

Pethő Melánia

2012. július 15., 16:562012. július 15., 16:56

2012. július 15., 17:052012. július 15., 17:05

„Azért jók ezek a táborok, mert összehozzák a tagokat. A közös mindenkiben az, hogy vöröskeresztes önkéntes, de különböző munkahelyről, iskolából jönnek, eleve hoznak magukkal egyfajta tudást, ismeretanyagot, véleményt, életszemléletet, amiket itt megtárgyalnak, egyeztetnek. Ezen kívül pedig a Vöröskereszt által folytatott tevékenységeket is gyakorolhatják” – ismertette a szervezet által tartott táborok lényegét Zsigmond Éva, a Hargita Megyei Vöröskereszt vezetője. Mint azt mondta, ellentétben az ország különböző területein tartott hasonló rendezvényekkel, a Hargita megyei táborok jellemzője a változatosság, ami nem csak a Vöröskereszt által folytatott tizenkét féle tevékenység gyakorlásában nyilvánul meg, hanem a különböző külső szervezetek bevonása által is. A táborok szervezői igyekeznek megismertetni az önkéntesekkel más mentő, vagy természetközeli tevékenységet folytató szervezet munkáját. A hétvégén például a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemztei Park, a gyilkostói hegyi csendőrség és a Dancurás Hegyimentőszolgálat képviselői mutatták be tevékenységeiket a táborozóknak. Az elsősegélynyújtást egyik fő tevékenységként folytató vöröskeresztesek számára fontos tudnivalók hangzottak el az előadásokon, hisz sok esetben az egyes szervezetek megegyező módon segítenek a bajbajutottakon, s ha ismerik egymás tevékenységi körét, szükség esetén kiegészíthetik egymás munkáját. 

A résztvevők nem csak elméleti, de gyakorlati ismeretekkel is gazdagodtak a táborban: a hegyimentők felügyelete mellett sajátíthatták el a sziklamászás technikáját.Természetesen csapatépítő tevékenységek, játékokban is bőven volt részük, vasárnap pedig kirándulással koronázták a természetben töltött együttlétet.

„A jövőre nézve cél, hogy bekapcsoljuk azt a 24 alegységet, melyek a megye különböző településein működnek és nincs lehetőségük arra, hogy saját maguk tábort szervezzenek. Bővíteni szeretnénk a programokat is, és szándékunkban áll tábori újságot szerkeszteni főként azért, hogy önkénteseink megtanulják, hogyan kell összefoglaltan kiközölni egy-egy hírt, tudósítást a szervezet tevékenységeiről” – vázolta a terveket Zsigmond Éva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
Hirdetés