
Gazdaságpolitika: elégtelen, nemzetpolitikai ügyek: egy piros pont – így osztályozta a Fidesz-kormány elmúlt három évét Vona Gábor, a Jobbik elnöke szombaton az EMI-táborban. Ugyanakkor leszögezte: a Jobbik igenis tudna kormányozni.
2013. augusztus 10., 20:282013. augusztus 10., 20:28
2013. augusztus 11., 15:162013. augusztus 11., 15:16
Jövőre választások lesznek Magyarországon – az erre való készülődés szellemében tartott előadást Vona Gábor a Borzonton zajló EMI-táborban. A felvezetőjében tett kijelentése meghatározta az egész előadás lényegét: „Jól figyeljenek oda a szavaimra, mert három év múlva Orbán Viktor is ugyanezeket fogja mondani.” Vona ezzel és a későbbiekben bővebben kifejtve utalt arra, hogy a Fidesz-kormány a Jobbik választási programjából emel ki javaslatokat, és sajátjaként terjeszti be a parlament elé, ezzel pedig az a célja, hogy kifogja a szelet a kisebbik jobboldali párt vitorlájából. A Jobbik elnöke szerint a nemzeti ügyekben is ez a helyzet, sőt elmondta azt a véleményét is, miszerint ha nem lenne Jobbik, nem lenne kettős állampolgárság sem.
A nemzetpolitikai lépések tekintetében Vona Gábor úgy értékelt, tény, sokban felülmúlja a Fidesz-kormány az őt megelőző MSZP-s időszakot, és ezért egy piros pontot megérdemel, ugyanakkor hozzátette, a Gyurcsány–Bajnai kormányokat igazán nem volt nehéz felülmúlni.
A gazdaságpolitikai ügyekben azonban elégtelen jár a Fidesznek, az, hogy tartani lehetett a háromszázalékos államháztartási hiányt és az infláció sem emelkedett, az egy pangó gazdaságban nem dicsőség. Ez akkor lenne dicséretes, ha ez egy pörgő gazdaságban érte volna el az Orbán-kormány – hangzott el.
Szóba jött a nemrégiben elfogadott földtörvény is. Ezzel kapcsolatban Vona leszögezte: a Fidesz hiába épített bele a törvénybe a külföldiek földvásárlását megnehezítő „fékeket”, ezeket ugyanis ki fogják játszani. Hozzátette: a Jobbik minden eszközt kihasznál majd, hogy megakadályozza, a magyar föld idegen kézbe kerüljön. Ha megpróbálják, ribillió lesz – fogalmazott.
A jövő évben esedékes választásokkal kapcsolatosan Vona Gábor kijelentette: arra számít, hogy a Jobbik ismét meglepetést fog okozni. Kifejtette: nem számít arra, hogy megnyerik a választásokat, és nem tervezik azt sem, hogy egy esetleges felkérésre koalícióra lépjenek a Fidesszel. Ugyanakkor leszögezte: az MSZP-t semmiképpen nem engedik vissza a hatalomra. Szó volt arról, hogy a Jobbik ellenfelei általában azzal a „veszéllyel” riogatják a választókat, hogy nem tudnának kormányozni, mert nincsenek megfelelő szakértőik. Erre replikaként felvetette: „Tudtak kormányozni az eddigi kormányok?” Ilyen szintű kormányokat behunyt szemmel, tíz perc alatt össze tudna állítani – mondta, majd komolyra fordítva a szót, leszögezte, hogy igenis meglennének a megfelelő embereik a kormányzásra.
A másik félelem, amelyet egy esetleges Jobbik hatalomra kerüléssel kapcsolatosan hangoztatnak az ellenfelek, az, hogy a külföldi hatalmak megbüntetik az országot. Ennek valóban lenne alapja – állapította meg Vona –, a nyugattól, Barrosótól vagy Obamától nem sok jóra számíthatna, de ezt ellensúlyoznák a keleti partnerek, hiszen keleten jó kapcsolatai vannak a Jobbiknak. Hozzátette: biztos abban, hogy a Jobbik egyszer kormányra kerül, azon dolgoznak, hogy ez lehetőleg minél előbb megtörténjen.
Az előadás szinte teljes egészében magyarországi belpolitikai kérdésekről szólt, de Vona Gábor nem hagyta figyelmen kívül azt sem, hogy a magyar állampolgárságot megszerző határon túli magyarok először szavazhatnak a jövő évi parlamenti választásokon. Ezzel kapcsolatban elmondta: megtiszteltetés lesz azokat képviselni, akik a Jobbikra adják majd szavazatukat.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!