
Fotó: Baricz Tamás Imola
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tetőzetének kijavításához láttak hozzá csütörtök reggel, ugyanis a július 9-én, szerda este érkezett felhőszakadás alatt villám csapott a tetőbe. Nemcsak a födém károsodott meg, hanem az elektronikai berendezések is tönkrementek.
2014. július 10., 18:192014. július 10., 18:19
2014. július 10., 18:322014. július 10., 18:32
A tavaly újrafödött templomba szerdán este 7 óra 3 perckor csapott a villám. „A villámhárító megfogta, de a tető gerincen végigvitte az áramot, és a szentély fölötti cserepeket megrongálta, itt csapott bele, ledobva legalább ötven darab kupás- és közel százötven tetőfedő cserepet – ismertette Székely Levente egyházkerületi jogász. Hozzátette: „A harangozó elmondása szerint minden szikrázott, óriási lehetett az ütés. A templomtető dőlésszöge miatt a tavalyi újrafödéskor a kupás cserepeket le kellett fogatni, ezeket a betonba ágyazott cserepeket szakította fel. Nemcsak a tetőzet rongálódott, hanem teljesen tönkrement három harang elektronikája is, továbbá károsodott a térfigyelő rendszer, illetve a templomban lévő belső hangosító berendezés is teljesen használhatatlan, a plébánián ugyancsak kiütötte a biztosítékot, de ennek a helyreállítása már megtörtént” – részletezte Székely Levente.
A helyreállítási munkálat folyamatos
A tető helyreállítási munkálatai csütörtök reggel kezdődtek el, a templom belső hangosításának helyreállítása érdekében már a szakemberek dolgoznak, elvitték a berendezéseket, hogy megjavítsák. A térfigyelő berendezést karbantartó szakemberek is megérkeztek, dolgoznak a hiba elhárításán. A három harang elektronikájának javítása még várat magára, egyelőre a nagyon sürgős munkákat végzik, végeztetik el.
Székely Levente délben nem tudott pontos összeget mondani a károk helyreállítása, mivel a felbecsülés még nem történt meg, de a hozzávetőleges számítások szerint is 10 ezer lejnél többe fog kerülni a teljes helyreállítás.
A villám a templommal szemközti, volt iskola épületében, ahol jelenleg a Gyulafehérvári Caritas szervezésében zajlanak foglalkozások, a biztosítékot ütötte ki, mivel itt automata kapcsoló van felszerelve, már csütörtök reggel helyreállt a rend.
Nem jelentettek kárt a nagy idő után
A Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal katasztrófaelhárítással megbízott irodájánál érdeklődve megtudtuk, a sárga kóddal is beharangozott felhőszakadás után nem jelentettek kárt. „A Szent Miklós-templomnál történt villámcsapáson kívül nem tudunk hasonló esetről. Sem intézmény, sem magánszemély nem tett bejelentést villámcsapás, esetleg nagy erejű széllökések, vihar okozta rongálásról” - mondta el Kibédi Szilárd irodavezető.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!