Fotó: Veres Nándor
Három év után idén megkaphatják az állami támogatást a zöldenergiás melegvíz- és fűtésrendszerek megvásárlására a 2011-es Zöld Ház program pályázói. A pályázati elbírálások folytatódnak, ám a program idén mégsem indul újra.
2014. augusztus 06., 12:432014. augusztus 06., 12:43
2014. augusztus 06., 13:352014. augusztus 06., 13:35
Idén újrakezdődött a 2011-es Zöld Ház program pályázatainak elbírálása, így három évvel megkésve, idén megkaphatják a 6–8 ezer lejes támogatást a megújuló energiát hasznosító fűtésrendszerek megvásárlására az akkori igénylők. Július utolsó napján az Országos Környezetvédelmi Alap honlapján közzétették a visszautasított pályázatok jegyzékét, amely nagyjából 170 Hargita megyei igénylő nevét is tartalmazza. Mivel azonban a kedvezőtlen elbírálás többnyire formai hibák, hiányosságok miatt történt, és a hibák viszonylag könnyen orvosolhatók, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség felhívást intézett az igénylőkhöz, hogy ellenőrizzék, rajta vannak-e a listán, ugyanis az elutasítást tíz napon belül még megfellebbezhetik.
Leggyakrabban a telekkönyvi adatokkal nem egyező, időközben megváltozott házszámok, utcanevek vagy hiányos dokumentáció volt az elutasítás oka, ezért a megyei környezetvédelmi ügynökség munkatársai is próbálják felvenni a kapcsolatot a pályázókkal – telefonon, illetve a polgármesteri hivatalokon keresztül –, hiszen ők még pótolhatják a hiányosságokat, és így megkaphatják a kedvező elbírálást pályázatukra – mondta el Domokos László József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője, kihangsúlyozva, hogy ehhez viszont időben be kell nyújtaniuk a fellebbezést, amit egyébként elektronikus formában egyenesen a környezetvédelmi alaphoz is elküldhetnek.
Hétszázan várakoznak még
A Zöld Ház program országos szinten Hargita megyében volt a legsikeresebb, 2011-ben is itt pályáztak legtöbben a megújuló energiákat hasznosító melegvíz- és fűtésrendszerek megvásárlására nyújtott 6–8 ezer lejes állami finanszírozásra. Az akkori 1529 Hargita megyei igénylő közül mostanáig 659 kapott kedvező elbírálást és finanszírozást pályázatára, 870 kérelmezési dossziéból 170-ben találtak most hibát, a többi még nem volt elbírálva – mondta el Domokos László József.
Van pénz a pályázatokra
Az Országos Környezetvédelmi Alap honlapján egyébként múlt hónap végétől, részletekben több lista is megjelent a kedvezően elbírált pályázatok jegyzékével, ám ezek egyikén sem szerepelnek Hargita megyei pályázók. Van pénz a 2011-es pályázatok finanszírozására, az igénylési dossziék elbírálása folyamatosan zajlik, és azok esetében, amelyeket már ellenőriztek, a szerződéseket elküldik az adott megyébe, hogy a környezetvédelmi ügynökségeknél a pályázók aláírhassák azokat – mondta el portálunknak Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az igénylőnek a szerződéskötéstől számított egy éven belül kell végrehajtania pályázati kötelezettségeit, ebből tizenegy hónap a munkálatokra szánt idő, az utolsó egy hónap pedig az elszámolási időszak.
Idén nem indul újra a program
Korodi Attila 2008-ban, a Tăriceanu-kormány környezetvédelmi minisztereként indította el a Zöld Ház programot, ám az 2012-re megfeneklett, és a pénzhiány miatt a 2011-ben leadott pályázatok elbírálása is rendkívül lelassult, az azóta eltelt évben pedig el sem indította a programot a kormány. Korodi Attila idén április óta ismét a környezetvédelmi tárcát vezeti, és röviddel hivatalba lépése után bejelentette, hogy a minisztérium idén újraindítja a programot. Erre azonban mégsem kerül sor. Már tavasszal is az idei pénzkerettől tette függővé a program újraindulását, ám a tárca költségvetése nem áll úgy, hogy idén elindíthassák a Zöld Ház programot, jövőre viszont úgy méretezik majd a büdzsét, hogy ez megtörténhessen – nyilatkozta a környezetvédelmi miniszter.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
Hosszú ideig próbálták megmenteni annak a férfinek az életét, aki szombat este az István, a király koncert helyszínére menet rosszul lett, és végül elhunyt.
Mintha nem is lett volna több ezer ember a csíksomlyói hegynyeregben szombat este, olyan érintetlennek tűnik a terület.
A csíksomlyói nyeregben újra megelevenedett a rockopera, amely nemzedékek óta összeköt bennünket. Tízezrek énekelték együtt a dalokat, a fények és a himnuszok pillanatai pedig örökre beégtek az emlékezetbe.
Egyre többen érkeznek a nyeregbe, családok, több generáció. Sokan vannak, akik már a korábbi István, a király rockoperán is jelen voltak.
szóljon hozzá!