Hirdetés
Hirdetés

Útkarbantartás és felkészülés a télre Gyergyószentmiklóson

Archív •  Fotó: Gergely Imre

Archív

Fotó: Gergely Imre

A korábbiaknál jóval nagyobb mértékben végeztek útkarbantartást Gyergyószentmiklóson az idei évben. Néhány kisebb munkálatot még a hideg beköszönte előtt le szeretnének zárni, de a város már felkészült a télre is.

Gergely Imre

2025. november 10., 19:232025. november 10., 19:23

Az aszfaltozott utak karbantartására idén először sikerült – közvetlen beszerzéssel, közbeszerzési eljárás nélkül – teljes mértékben felhasználni az áfa nélkül 900 ezer lejes keretet. A kivitelezővel számos olyan szakaszon állíttatták helyre az úttestet, ahol korábban közművesítési munkálatok miatt meg kellett bontani a burkolatot. Ahol meg más okból keletkeztek kátyúk, azokat a város saját bevételeiből javította.

A város minden aszfaltozott útján végeztek kátyúzást, ahol arra szükség mutatkozott, a Rancz-hídja mellett a Tölgyfa utca pedig közel 1200 négyzetméternyi összefüggő aszfaltszőnyeget kapott.

„Lehet, hogy külső szemmel nézve ez csekélységnek tűnik, de számunkra azt jelenti, hogy tettünk egy lépést előre” – mutatott rá Len Emil Balázs alpolgármester.

Amit terveztek, jórészt elvégezték

Vannak még kisebb, elmaradt részek, például

  • a Csíky-kertben egy rövidebb útszakasz még javításra vár.

  • Ezen a héten a főtéren megsüllyedt útrészt készülnek helyreállítani,

  • ezt követően pedig a Gyilkos-tó úton terveznek hasonló munkát.

Len Emil elmondta, sürgeti a kivitelezőt, mert november közepe után a lehűlés miatt már nehezebben lehet dolgozni.

Hirdetés

Az alpolgármester közlése szerint a kövezett utak mintegy 90 százalékát sikerült rendbe tenniük, és az év végéig további 30 ezer lej értékben terveznek töltést vinni oda, ahová kell.

Összességében az aszfaltozott és kövezett utakon idén mintegy másfél millió lej értékben végeztek karbantartási és javítási munkálatokat

– ez lényegesen több, mint az előző két évben, amikor csak hidegaszfalttal tudták tömködni a gödröket.

„Lehetett volna jobban és többet is elvégezni – jegyezte meg az alpolgármester –, de sokszor adódtak különféle nehézségek. Gépek romoltak el, vagy előfordult olyan is, hogy az egyik, közművesítést végző cég elkezdte a munkát, majd túlterheltség miatt máshová vonult át dolgozni. Sok egyeztetésre és vitára volt szükség, de végül sikerült a tervezett munkálatok nagy részét elvégezni.”

Felkészültek a télre

Gyergyószentmiklós az útkarbantartás szempontjából is felkészült a télre. Raktáron van a szükséges mennyiségű só és homok, amit az ezzel megbízott önkormányzati cég, a Vitalissima Kft. szór ki az utakra – tudatta az alpolgármester.

Az utak tisztítása mellett a járdák takarítása is a város feladata lesz, ennek elvégzését szintén a Vitalissima Kft.-re bízzák.

Az önkormányzat egy speciális traktor megvásárlását is tervezi,

amely hóekével meg homokszóró szerkezettel lesz felszerelve, és a parkolók takarítását is segíti majd – ismertette a terveket Len Emil Balázs.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Régi idők hangulata költözik Borszékre a hétvégén

Korabeli ruhás felvonulással, veterán autókkal, lovashintózással, koncertekkel és tánccal várják az érdeklődőket hétvégén Borszéken, a Nosztalgia fesztiválon.

Régi idők hangulata költözik Borszékre a hétvégén
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Kezdődhet az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Kezdődhet az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 11., kedd

Jogerősen is elítélték az orotvai gyilkosság elkövetőjét

Helybenhagyta a fellebbviteli bíróság a Hargita Megyei Törvényszék elsőfokú ítéletét a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván tavaly történt emberölés ügyében. Az elkövető fellebbezését elutasították, húsz év letöltendő szabadságvesztést kapott.

Jogerősen is elítélték az orotvai gyilkosság elkövetőjét
2026. augusztus 06., csütörtök

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson

A vízhálózaton végzett munkálatok miatt pénteken időszakos vízszünet lesz Gyergyószentmiklóson.

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson
Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 06., csütörtök

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson

Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Dolgoznak az utak helyreállításán Gyergyószentmiklóson

A Bucsin negyedben folytatja a közműberuházás kivitelezője a korábban felbontott útburkolatok helyreállítását – tájékoztat Gyergyószentmiklós önkormányzata.

Dolgoznak az utak helyreállításán Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 03., hétfő

Hétmillió lejből újul meg a Jakab Antal tér és két központi utca Gyergyószentmiklóson

Jóváhagyták a Jakab Antal tér, a Fürdő utca és a Budai Nagy Antal utca felújításának frissített műszaki és gazdasági mutatóit, valamint költségvetését a gyergyószentmiklósi tanács hétfői ülésén.

Hétmillió lejből újul meg a Jakab Antal tér és két központi utca Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 03., hétfő

Vízszünetre kell számítani Gyergyószentmiklós egy részén

Vízszolgáltatási fennakadásokra kell számítani hétfőn és kedden délelőtt Gyergyószentmiklós Virág negyedének északi részén, miután csatornázási munkálatok közben megsérült egy vízvezeték.

Vízszünetre kell számítani Gyergyószentmiklós egy részén
Hirdetés
2026. augusztus 02., vasárnap

Családias hangulat, telt udvar és sok ismerős – beváltotta a reményeket a Folk & Roll Víkend

Különleges közösségi élménnyel, telt ház közeli estékkel, zenei találkozásokkal zajlott a Folk & Roll Víkend. A háromnapos minifesztivált egyszeri alkalomként tervezték, de sokan kérik máris a folytatást.

Családias hangulat, telt udvar és sok ismerős – beváltotta a reményeket a Folk & Roll Víkend
2026. július 27., hétfő

Megújul a gyergyócsomafalvi „nagy iskola” – aláírták a finanszírozási szerződést

Jelentős energetikai korszerűsítés előtt áll a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola 5–8. osztályos épülete. Aláírták a beruházás finanszírozási szerződését, a kivitelezés pedig egy év múlva indulhat el.

Megújul a gyergyócsomafalvi „nagy iskola” – aláírták a finanszírozási szerződést
2026. július 24., péntek

A jövőnek üzen a Szent Miklós-templom tornyában elhelyezett új időkapszula

Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.

A jövőnek üzen a Szent Miklós-templom tornyában elhelyezett új időkapszula
Hirdetés