Útjavítás, járdaépítés szezonja közeleg

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Jövő héten már aszfaltoznak, és hamarosan átadják a forgalomnak a tavaly ősz óta javítás miatt lezárt gyergyószentmiklósi Pacsira utcát. A Kossuth Lajos és Békény utcát összekötő útszakasz teljesen megújulva szolgálja majd ki a forgalmat.

Gergely Imre

2015. április 15., 22:172015. április 15., 22:17

2015. április 16., 09:492015. április 16., 09:49

A városi piacra tartóknak vagy onnan a Kossuth Lajos utca felé kanyarodóknak nem állja többé az útját az a sarki villanyoszlop, amely évtizedekig zavarta a közlekedést. Ezt elköltöztették.

Az év folyamán lesznek még útjavítások, de a kátyúzás sürgősebb. Ehhez is a jövő héten kezd hozzá a Vitalissima alvállalkozók bevonásával. A tervek szerint összesen mintegy 4500 négyzetméternyi gödröt tömnek be, aszfaltoznak újra a város különböző útjain – közölte Nagy Zoltán alpolgármester. Az autóutak javítása mellett a főtéri park sétányaira is jut idén az aszfaltból. Itt nem terveznek nagyobb felújítást – ezt később uniós pályázatból szeretnék megvalósítani –, csak éppen járhatóvá teszik a járdákat, amelyek az idők folyamán alaposan megrongálódtak. Új aszfaltburkolat kerül a volt Postabank, azaz a városháza pénzügyi osztályának helyet adó épület előtti parkolóra is. Újrafestik a lekopott jelzéseket, átjárókat is.

Már a költségvetés elfogadása során bejelentette a városvezetés, hogy ebben az évben minden korábbinál több járda épül Gyergyószentmiklóson. A megnövekedett költségvetésnek a járdák és még inkább a gyalogosok lesznek a nyertesei. 1,74 millió lejt költhet erre a város. Korábban ennek az összegnek tíz százaléka jutott járdákra. A munka el is indult, a Szárhegyi (N. Bălcescu) úton az ősszel elkezdett járdaépítést folytatják a labdarúgópályáig, a Stadion utcáig. Amint ez elkészül (heteken belül), az örmény templommal átellenben található utcasarok, a Gyergyói Bolt környékén, pontosabban a Temető utcában, az Építők utca sarkától a Gyilkostó úti sarokig, majd a Kápolna utca sarkáig épül járda. A tervek szerint már május folyamán elkezdődik a Gábor Áron utcában is a járdaépítés, a főtérről indulva a jobb oldalon a város határáig.

A felsorolt munkálatok ütemét nagyban befolyásolja, hogy miként halad az évek óta húzódó vízvezeték és csatornaépítés. Elméletileg még ezen a nyáron pontot kellene tenni a végére, a pénz megvan rá, és a kivitelező is ezt ígéri. A bekötéseket számos utcában, sok helyen el kell végezni, és amíg a föld alatti munkálatokat nem fejezik be, nyilván nem lehet szó járdaépítésről vagy aszfaltozásról. A kivitelező egyébként több kisebb munkacsoporttal már dolgozik, a héten azonban meg kell érkeznie számos más munkacsoportnak és munkagépnek, hogy egyszerre több helyszínen is haladhassanak, így az utcákban a bekötésekkel, a vízház építésével és a derítőállomás gépeinek beszerelésével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés