
Fotó: Pethő Melánia
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján több megemlékezésen is részt vehetnek az érdeklődők október 23-án, vasárnap Gyergyószentmiklóson.
2016. október 17., 16:212016. október 17., 16:21
Vasárnap 17 órától a római katolikus temetőben az ‘56-os emlékműnél a hősök előtt tisztelegve szervez ünnepélyes megemlékezést Gyergyószentmiklós önkormányzata, a művelődési központ és a Volt Politikai Foglyok Gyergyószentmiklósi Szövetsége.
18 órától a művelődési házban működő kávézóban A romok fényei című felolvasószínházi előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A darab szerzője Moșu Norbert-László, a Figura színművésze, rendezője pedig a szintén figurás Kolozsi Borsos Gábor. A Figura Stúdió Színház, a Szín-Kron csoport és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ közös produkciójaként létrejött előadás arra törekszik, hogy a fiatalok szemén keresztül mutassa be a 1956-os forradalmat. Az előadásra a helyek száma korlátozott, a belépés ingyenes.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!