
Fotó: Veres Nándor
– FRISSÍTVE – Kisiklott egy tehervonat csütörtökön reggel 7 óra 30 perckor, amelynek egyik vagonjában gázolajat szállítottak. A balesetet követően az üzemanyag szivárogni kezdett, robbanástól azonban nem kellett tartani.
2014. augusztus 28., 10:442014. augusztus 28., 10:44
2014. augusztus 28., 16:292014. augusztus 28., 16:29
A baleset helyszínének biztosításán a készenléti felügyelőség emberei dolgoztak. A szerencsétlenség miatt ismét leállt a vasúti forgalom az érintett szakaszon, két járat szorult kényszerpihenőre: a Brassó és Gyergyószentmiklós, valamint a Csíkszereda és Déda közötti menetrend szerinti járatok. A várakozni kényszerült utasok számára autóbuszt biztosított a vasúttársaság: az egyik járatról 16, míg a másik álló vonatról 14 utas igényelte ezt – tájékoztatott Dumitru Botezatu állomásfőnök.
A vonatok számára 14 óra 40 perckor nyitották meg ismét a vasútvonalat, ekkor indulhatott el a vasúti forgalom az érintett szakaszon.
Mint arról már beszámoltunk, az elmúlt hét péntekére virradóan siklott ki egy tehervonat mozdonya, a szerencsétlenség miatt pedig több menetrend szerinti járatnak kellett várakoznia a közeli állomásokon.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!