
Fotó: Pethő Melánia
Folyamatosan nő a lakásigénylők száma Gyergyószentmiklóson, ahol még mindig nem adták át a második szociális tömbházat. Eredetileg 2012-ben kellett volna befejezni a munkálatokat.
2016. április 06., 22:102016. április 06., 22:10
Akadozva halad a második szociális tömbház építése Gyergyószentmiklóson, folyamatos átütemezés után ezúttal 2016. december 31. a munkálatok befejezésének időpontja. A csúszás oka anyagi eredetű. A negyvenkét lakrészes épülettömb megépítésére 2009-ben százszázalékos támogatást ígért az önkormányzatnak a fejlesztési minisztérium, a részleteket azonban kisebb-nagyobb késésekkel utalta.
Volt, hogy az elvégzett munka utáni pénzre várva az építő cég hosszú ideig leállította a munkálatokat, és az elmaradásért beperelte az önkormányzatot. Most már szerződés szögezi le, hogy a kivitelező felé nem lehet elmaradása a városnak, így a helyi költségvetésből fedezik az elvégzett munkák ellenértéket, amely összeget a város utólag visszakap a minisztériumtól. Legutóbb 50 ezer lejjel „hitelezte meg” a város az építkezést, az összeg az elmúlt év végén elvégzett munka ellenértéke.
Idénre a hátramaradt beltéri munkákat, illetve a belső közműhálózat kiépítését ütemezték, amihez mintegy 900 ezer lejre lesz szükség, a szerződéshosszabbítás aláírására március 29-én került sor a szaktárcával – tudatta lapunkkal Madaras Szidónia. A városháza szóvivője közölte továbbá, hogy a beruházás összértéke 5 848 552 lej, a finanszírozás teljes mértékben állami költségvetésből történik. Az önkormányzat saját forrásból a közművekre való rácsatlakozást, a közműrendszernek a tömbházig való bővítését kell elvégeznie, mintegy 210 ezer lej értékben. Ezt az összeget már év elején elkülönítette a helyi tanács a beruházási listán.
A kérések elbírálására még várni kell
A szociális tömbházépítési programban országos előírás szerint a kilakoltatott személyek részesülnek előnyben, akiket javarészt a régi kúriák és egyéb ingatlanok visszaszolgáltatásával vagy egyéb szociális okokból lakoltattak ki. Az első gyergyószentmiklósi szociális tömbház elkészültével 42 család jutott lakáshoz, de sok kérelem maradt megoldás nélkül. Az igénylések azóta közel százra gyarapodtak, sőt továbbra is leadhatók a kérések. Ezeket a szociális helyzet súlyossága és az előírt pontozási rendszer alapján bírálja majd el az illetékes bizottság. „A kérések elbírálására még várniuk kell, a bérleti szerződések megkötésére nem keríthet sort az önkormányzat, csak miután elkészülnek a lakások” – tudatta a szóvivő.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!