„Bevetésen” voltak a kaposvári, helybéli és környékről érkező tűzoltók a hétvégén Gyergyóalfaluban. Egy szerencsétlenséget „mímeltek” annak érdekében, hogy ha élesben kell menteni, akkor mihamarabb, szakszerűen segíthessenek a bajbajutottakon.
2013. szeptember 22., 17:562013. szeptember 22., 17:56
2013. szeptember 23., 21:402013. szeptember 23., 21:40
A vészhelyzet-szimulációra az István pap téren került sor, a „feltevés” szerint a Borzont irányából nagy sebességgel érkező személygépkocsi kisodródott és összeütközött egy szabályosan közlekedő, elsőbbségadásra várakozó személygépkocsival. Az ütközés során többen megsérültek, az egyik autó kigyulladt. Az oltásról, a sérültek kimentéséről kellett gondoskodni. Villanyoszlop is rongálódott, és kigyulladt az emeletes iskola tetőszerkezete. A bennrekedt munkásokat ki kellett menekíteni, illetve el kellett látni. Egy arra járó jelezte a balesetet, és kezdődött a kaposváriak által irányított gyakorlat. Szerre érkeztek a tűzoltóautók, mindenki tudta a feladatát az Alfalu központjában történt „katasztrófa” elhárításakor. A mentés nem csupán a tűzoltóknak jelentett élményt, hanem a nézőknek is, ugyanis sokan voltak kíváncsiak az Erdélyi Önkéntes Tűzoltók Szövetségének alfalvi rendezvényére.
Az erdélyi szövetségnek e találkozón a kaposváriak egy csapatzászlót adományoztak. Az önkéntes tűzoltócsapatokra, illeve az összetartás, az áldozatvállalás szimbólumára, a lobogóra Adorján Imre gyergyóalfalvi plébános kérte Isten áldását.
Az Erdélyi Önkéntes Tűzoltók Szövetségének elnöke, Szali Mózes társai nevében megköszönte, hogy az egyesület létrejötténél, illetve a képzéseken a kaposváriak bábáskodtak fölöttük. Emellett kiemelte Hargita Megyei Tanácsnak az önkéntes tűzoltók irányába tanúsított hozzáállását. Az alfalvi Önkéntes Tűzoltók Egyesületének vezetője, Baricz Róbert házigazda szintén megköszönte a kaposváriak segítségét, valamint a megyei tanácsnak, illetve a helyi önkormányzatnak a támogatását.
A frissen megalakult Erdélyi Önkéntes Tűzoltók Szövetsége tagjait üdvözölte Bodó László parancsnok, a kaposvári Kötél Speciális Mentőegyesület vezetője. „Úgy tudom, Romániában nincs példa hasonló összefogásra. A bajtársiasság nagy segítség lesz a jövőben. Egységben az erő – ez egy tűzoltómondás. Azt gondolom, hogy azt az elméleti szaktudást, melyet átadtunk a képzéseken, folyamatosan gyarapítani kell gyakorlatokon. Kívánom, hogy a család megértésével, támogatásával ezt a nemes gesztust, az önkéntességet együtt folytassátok minél több ünneppel, ne bevetéssel” – hangsúlyozta a parancsnok, majd egy perc néma csenddel adóztak a szeptember 11-én az Egyesület Államokban elhunyt bajtársak és a nemrégiben életét vesztett szombathelyi parancsnok emlékére. Bege László, Gyergyóalfalu alpolgármestere az önkéntesség és az önkéntes tűzoltóság szerepéről szólt. „Nem pénzt kerestek ezzel, hanem a szabadidőtökből szakítotok e nemes tettért” – mondta, és könnyű szolgálatot, továbbá minél kevesebb bevetést kívánt.
A kétnapos rendezvény keretében a képzéseken, a vizsgákon és a bemutatón túl az alszegi futballpályán a bevetéshez szükséges felszereléseket, járműveket is közszemlére tették.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!