
Az Erdélyi Magyar Néppárt gyergyószentmiklósi szervezeténél tartott július 11-ei tisztújítás után Tusa Szilárd tölti be az elnöki tisztet. Az egyelőre fél évre szóló megbízatás folyamán a szervezet bővítését, a szakmaiság érvényesítését, illetve az egység megerősítését kívánja elérni az új elnök és csapata. Mindezt az emberi értékekre alapozva, szívvel-lélekkel.
2012. július 24., 18:272012. július 24., 18:27
2012. július 24., 19:162012. július 24., 19:16
– Neve, személye nem ismeretlen a gyergyóiak körében. Mentős asszisztensként, vöröskeresztes és az Erdély Mentőcsoport önkénteseként az elsők között igyekszik segíteni a bajbajutottakon. Megfogalmazható az a késztetés, ami egy embert a másokon való segítésre sarkall?
– Ezen sosem gondolkodtam, a másokon való segítés mondhatni ösztönös nálam. Hosszú távon csakis úgy lehet ezt tenni, ha az ember szívvel-lélekkel végzi. Csak így lesz a segítségnyújtásnak eredménye, a pozitív visszajelzések pedig további ösztönzést, lendületet adnak, ami ahhoz vezet, hogy az ember észrevétlenül többet és többet vállal, és mindig megtalálja a lehetőségét annak, hogyan segítsen a rászorulókon. 2005 óta dolgozom a gyergyószentmiklósi mentőszolgálatnál, a szakmám önmagában segítségnyújtás. A „kört” két éve bővítettem, amikor kollégámmal együtt megalapítottuk a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi szervezetét. Elmondhatjuk, hogy az azóta eltelt időszakban minden ágazatát aktiváltuk, és sikeresen működtetjük. Tavaly sikerült megalapítanunk az Erdély Mentőcsoport gyergyószéki szervezetét, azóta képzések sorozatai által igyekszünk elsajátítani az életmentés különböző technikáit. Februárban bevetésen is részt vettünk – egy Buzău melletti település lakóit mentettük ki elhavazott házaikból. Vakon indultunk el mindkét szervezettel, nem tudtuk, hogyan fogadják az emberek. Azt nem néztük, hogy nekünk jó lesz-e, mert ha az anyagiakba gondoltunk bele, tudtuk, hogy nekünk nem éri meg. Viszont felülkerekedett a lelki elégtétel azáltal, hogy tudtunk segíteni. Ez a fontos, ettől él és aktív mindkét szervezet. A Vöröskeresztnél az ügyvezető igazgatói tisztséget töltöm be, a mentőcsoportnál az elnöki feladatkört látom el.
– Mindezeken túl újabban politikai szerepet vállalt.
– Az idei helyhatósági választások előtt több részről is felkérést kaptam, hogy jelöltessem magam az Erdélyi Magyar Néppárt önkormányzati képviselői listáján. Mindig is figyelemmel követtem a politikát, voltak egyéni meglátásaim, hogy miket lehetne csiszolni, jobb útra terelni. A Néppárt programja közelálló elképzeléseimhez, a gyergyói szervezet tagjait pedig ismerem, tudom róluk, hogy tettre kész emberek, ezért vállaltam a felkérést, jelöltettem magam a választásokon. Nem jutottam be az önkormányzati képviselő-testületbe, de ez nem vette el a kedvem attól, hogy egy jó csapatban tovább tevékenykedjek. A helyhatósági választásokat követően a párt helyi szervezetében is tisztújítás történt. A gyűlésen nem tudtam jelen lenni, így utólag értesültem arról, hogy jelölést kaptam az elnöki tisztségre. Bár megtisztelő a bizalom, egyből nem vállaltam a tisztséget, igent csak azután mondtam, miután megfontoltam az ezzel járó feladatokat.
– Egyelőre fél évre szól a megbízatása. Milyen eredmények felmutatására elégséges ez?
– Egyfajta próbaidő ez a fél év. Úgy vélem, nincs az a komoly terv, amit ennyi idő alatt meg lehet valósítani. Mindenképpen a Gyergyó Területi Néppárt építését, bővítését irányoztuk elő, arra törekszünk, hogy a gyergyói embereket összefogásra bírjuk. Erre vannak már elképzeléseink, de kíváncsiak vagyunk az emberek véleményére is, ezért – mielőtt bármit lépnénk – közvélemény-kutatással mérjük fel az igényeket. Az már biztos, hogy nem egyszerre és nem egy módszerrel akarjuk megszólítani a különböző korosztályokat, ezért a programjainkat úgy állítjuk össze, hogy vonzók legyenek a fiataloknak, a középkorúaknak és az időseknek is, és az egymáshoz való közeledést, az összekovácsolódást szolgálják. Mentalitásváltásra van szükség – jó lenne úgy összehozni a három generációt, hogy a jelenlegi széthúzást az egymáson való önzetlen segítség váltsa fel. Egységre törekszünk, ehhez pedig az egymásra figyelésen keresztül vezet az út. A rövid távú terveink mellett bőséggel vannak építő jellegű ötleteink, olyanok, amik a város előrehaladását jelentenék kevés anyagi ráfordítással. Reméljük, hogyha ezeket be tudjuk vinni az önkormányzatba, kivitelezést is nyernek.
– Az elnöki szerepkör betöltése egy újabb önkéntes vállalás. Hogy érzi, van-e olyan dolog, ami el tudná venni kedvét az önkéntességtől?
– Lehet, hogy van ilyen, de konkrétan nem tudnám megmondani, hogy mi az. Könnyen sosem adom fel, egyetlen rossz visszajelzés nem hátráltat meg. Elveszi a kedvem viszont, ha visszahúzó erőkbe ütközöm, vagy ha áskálódnak ellenem. Én úgy érzem, hogy be tudom látni hibáimat, ezért ha felelős vagyok a nézeteltérésért, megpróbálom helyrehozni.
Tusa Szilárd 1983-ban született, Gyergyószentmiklóson él. A középiskolát a Salamon Ernő Gimnázium kémia-biológia szakán végzete, tanulmányait a székelyudvarhelyi egészségügyi posztlíceumban folytatta. 2005 őszétől a gyergyószentmiklósi mentőszolgálatnál dolgozik. Nős, felesége a városi kórház sürgősségi osztályán dolgozik asszisztensként.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
szóljon hozzá!