
Törökországban huny el tragikus hirtelenséggel a gyergyóalfalusi származású Laczkó Erika. Halálát vérrög képződése okozta. Temetése vasárnap lesz Gyergyóalfaluban, 14 órától.
2014. október 24., 15:272014. október 24., 15:27
2014. október 25., 10:032014. október 25., 10:03
Tragikus hirtelenséggel, minden előzetes jel nélkül hunyt el a gyergyóalfalvi származású Laczkó Erika a törökországi Elazigban, vasárnap. A fiatal lány a Petru Maior Egyetem hallgatójaként fél évre ment a törökországi városba tanulni, október 19-én, vasárnap azonban kocogás közben rosszul lett. A törökországi tanintézet tájékoztatása szerint a riasztott mentősök öt percen belül megérkeztek a helyszínre, ahol mintegy negyven percen keresztül próbálták újraéleszteni, sikertelenül. A boncolás során megállapítást nyert, hogy vérrög képződött a szervezetében, ami a szívbe kerülve elzárta a véreállátást, és ez okozta a halálát. A beszámoló szerint a mentősök mindent megtettek annak érdekében, hogy újjáélesszék a fiatal lányt. Azt, hogy mi okozhatta a vérrögöt, laboratóriumi vizsgálatok után derül ki az elkövetkező hat hónap során.
„Sokkban van az égész család, és tehetetlenül állunk a történtek előtt. Erika halála előtt fél órával beszéltünk vele Skype-on, ezt követően pedig elment sétálni a parkba, ahol életét vesztette” – mondta el portálunknak Laczkó Sándor, Erika testvére. Hozzátette, épp azt beszélték meg a tragédia előtt, hogy februárban felkeresik őt Törökországban. „Életvidám, nagyon kedves lány volt, tele álmokkal és tervekkel, elképzelésekkel. Most pedig értetlenül, döbbenten állunk a tény előtt, hogy Erika nincs többé” – mondta el Laczkó Sándor.
Lackó Erika kedves, fiatal lány volt, akit sokan ismertek és szerettek Gyergyó- és Marosszéken, továbbá szerte a világban. Testvérével, Laczkó Sándorral fotóstúdiót működtettek, esküvői fotózásra szakosodtak, és több esküvői kiállításon is részt vettek, amelyről tudósítottunk is. Emellett nagyon szerette az állatokat: szeretett és jól tudott lovagolni, több székelyföldi lovaseseményen is részt vett. Nagyon szépen rajzolt, az idei gyergyóalfalvi falunapok alkalmából pedig lovakról készült rajzaiból kiállítást is szerveztek, amelyről a Gyergyói Hírlap június 16-i, hétfői lapszámában számoltunk be.
Laczkó Erika temetése október 26-án, vasárnap 14 órától lesz Gyergyóalfaluban.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
A szecesszió világnapját Marosvásárhelyen is megünnepelték, hiszen itt található Kelet-Európa egyik szecessziós csúcsteljesítménye, a Kultúrpalota. Itt mesélt szombat este Megyesi Balázs műtárgyszakértő a 20. század eleji polgár mindennapjairól.
Két és fél éves késés után már csak napok kérdése és befejezik a nyárádszeredai tanuszodát, majd átadják a polgármesteri hivatalnak. A megnyitása az engedélyek beszerzésétől függ, de lehetséges, hogy a gyerekek már idén használhatják.
Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.
Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.
Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.
Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.
Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
szóljon hozzá!