
Fotó: Balázs Katalin
Huszonnyolc gyergyószentmiklósi család gazdálkodik idén is együtt zsebkendőnyi, összesen húsz áras területen.
2015. május 02., 21:062015. május 02., 21:06
Az önkormányzat által felparcellázott közösségi kert a veteményezés mellett lehetőséget ad a találkozásra is, évente több ünnepséget is szerveznek itt. Tavasszal az áldást kérik munkájukhoz azon föld bőségét, amely csak bogáncsot és cikóriát teremne, ha parlagon marad, ha nem születik meg a közösségi kert ötlete.
A közösségi kert létrehozásától most először egyházi áldás is része volt a csütörtöki tavaszi találkozónak. „Az emberbe Isten belepalántáljta a munka szeretetét, már az első emberpárnak parancsba adta, hogy hajtsák uralmuk alá a földet. És van más ösztökélés is: a vadócba rózsát kell oltani. Tegyük széppé azt, ami a miénk!” – összegezte a kertészkedők indíttatását Keresztes Zoltán plébános, megáldva a földet, együtt imádkozva annak jelenlegi gazdáival.
Nagy Zoltán alpolgármester piknikkosárral érkezett a kertészkedőkhöz, bort, kürtős kalácsot és ajándékot is hozva. Minden parcellabirtokos kis zöld borítékot kapott, rajta felirattal: „Nap nevel, eső áztat, kezed kapálgat, hálából ízesítem vacsorádat.” A borítékban magvak vannak, melyről a városvezető csak annyit árult el, hogy fűszernövényekké válhatnak. Ajánlotta, mindenki ültesse el a parcellájában, mert csak így derül fény, mit is kaptak a föld gazdájától ajándékba.
Az eseményen részt vett Ferencz Lehel kertészmérnök, a hivatal alkalmazottja, aki „szakszemmel” nézte a már elültetett növényeket, a társításokat, s mint elmondta, bár nem kérkedik, tanácsot ad, ha kérik. „Az idei tavasz hirtelen érkezett, ezért a levéltetvek felszaporodására lehet számítani. Csapadékosabb az időjárás, így most vigyázni kell a palántadőlésre, csökkenteni kell a locsolást” – közölte Ferencz Lehel, bevallva, amikor először járt a kertben, meglepte annak látványa, a törődés, ahogy bérlői gondozzák, és az a bátorság is, ahogy próbálkoznak növények társításával, új növények termesztésével.
„Kertészeti szempontból az nagyon szép, hogy azok az emberek, akiknek otthon nincs földjük, itt gazdálkodva próbálkoznak, gyűjtik a tapasztalatot. Négy éves múltról beszélnek a kiskert kapcsán én inkább négy évnyi tapasztalatszerzésnek nevezném, aminek látszik is az eredménye” – vélekedett a szakember. A kártevők elleni védekezésről érdeklődve elmondta, látszik, hogy az emberek saját szükségletükre és örömükre termesztik itt a növényeket, egyértelmű, hogy nem akarják mérgezni magukat. Ő is azt ajánlja, a természetes „gyógyszereket” használják a növénybetegségekre: levéltetvek ellen ajánlott a csalánlé, palántadőlésnél, ha nem elégséges a vízmennyiség-csökkentés, egy kevés rézgálic használata elfogadható. Erősítő hatású növénykivonat készíthető a mezei zsurlóból, fekete nadálytőből.
A koccintás közben sokszor hangzott el a köszönöm is, a kiskertben kialakult közösség tagjai közül volt, aki azért hálálkodott, hogy oka lett a tavaszvárásnak: kijöhet a kiskertbe palántákat nevelni.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!