Tatárdomb: őseink példája adjon erőt

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Háromezer tatárral vette fel a harcot háromszáz székely 1658-ban Szárhegy határában. Az otthonukat védők legyőzték, megfutamították a tízszeres túlerőben lévő ellenséget. Őseink hősiessége ma is példaként áll előttünk, erőt kell adjon arra, hogy felül tudjunk kerekedni a nehézségeken.

Gergely Imre

2012. szeptember 08., 20:262012. szeptember 08., 20:26

2012. szeptember 09., 17:052012. szeptember 09., 17:05

 

Immár hagyománynak számít, hogy Böjte Csaba ferences atya Gyergyószárhegy közelébe, a Tatárdombhoz hívja az iskolakezdésre készülő gyermekeket, fiatalokat, hogy lelki megerősítést nyerjenek a következő tanévben rájuk váró kihívások teljesítésére, a nehézségek leküzdésére. A Székelyföldi Családok Napja nevet viselő ünnepségre idén a korábbi évekhez képest jóval nagyobb számban érkeztek az érdeklődők, több százan hallgatták végig a szentmisén Málnási Demeter ditrói lelkész prédikációját. A lelkész kihangsúlyozta: tanuljunk őseinktől bátorságot, helytállást a nehéz időkben. Elhangzott: 907-ben hatalmas európai hadsereg indult meg a Kárpát-medencébe, azzal a céllal, hogy kiirtsa a magyarokat. Árpád serege azonban a többszörös túlerőben lévő ellenséggel szemben győzni tudott. A tatárjárás után egy krónikás úgy beszélt a magyarokról, mint egy népről, amely elpusztult országával együtt. A magyar nép azonban talpra tudott állni, és nem pusztult el az újabb csapás, a 150 éves török elnyomás alatt sem. A mainál sokkal súlyosabb veszedelmek, nehézségek többször sújtották a magyarságot, mégis Istentől megerősítve és összefogva mindig erős tudott lenni a nép, és győzni, akár 1658-ban a Tatárdombnál. 

Böjte Csaba testvér szavai is a prédikációban elhangzottakkal voltak összhangban. Nem szabad feladnunk a hitet abban, hogy képesek vagyunk felülkerekedni a nehézségeken. A közelgő iskolakezdéssel kapcsolatban Csaba testvér kifejtette: a gyermekeknek hinniük kell, hogy képesek megtanulni a szorzótáblát és az egyebeket, ami az iskolában rájuk vár kihívásként, hiszen őseiknek sem volt könnyebb, mégis sikerült. Nem szabad elriassza őket az idei érettségi lesújtó eredménye sem. Ugyanakkor elmondta: a cél, hogy a gyermekekben felkeltsék az új ismeretek megismerésének vágyát. Ha ez megvan, akkor a tanároknak már könnyű dolguk van, mindössze csak „önteniük kell” a tananyagot a befogadásra kész elmékbe.

Az egyházi szertartást Szentmártoni Imre, azaz művésznevén St. Martin fúvós hangszereken előadott rövid műsora tette színesebbé, majd koszorúzásra került sor a győzedelmes csata helyszínén álló emlékműnél.


Megajándékozták a népes családokat

A Székelyföldi Családok Napján szokássá vált, hogy Szárhegy, valamint Ditró és Remete önkormányzata, illetve a rendezvényt támogató Hargita Megyei Önkormányzat itt jutalmaz, ajándékoz meg egy-egy többgyermekes családot. Idén hat szülő és huszonegy gyermekük részesült az ajándékokban. A remetei Albert család tíz, a ditrói Câmpan család hat, míg a szárhegyi Szabóék öt gyermeket nevelnek. Ők részesültek idén kitüntetésekben. Ugyanakkor megszelték a Székely Családok Kenyerét is.

A szervezők ezt követően minden résztvevőt vendégül láttak egy tányér pityókás tokányra, majd kulturális műsorra került sor a remetei napközisek, a Cika Zenekar, a Kiss Kata Zenekar, valamint a Katorzsa együttes fellépésével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés