
Fotó: Pethő Melánia
Mikulás helyett idén is Szent Miklós püspök hozta a szeretet ajándékát Gyergyószentmiklósra. Érkezésére különböző programok által hangolódtak rá a gyergyószentmiklósiak.
2013. december 05., 20:572013. december 05., 20:57
2013. december 05., 20:582013. december 05., 20:58
Huszonkét civilszervezet, intézmény és egyéb csoportosulás vett részt az immár hagyományos seregszemlén. A megszokott útvonalon, a művelődési ház elől indulva, az örmény templom érintésével értek el a rendezvénytérre, Gyergyószentmiklós főterére. A sort a Földváry Károly Hagyományörző Egyesület huszárjai vezették, mögöttük hosszan sorakozott a több száz felvonuló.
Sokan viseltek „egyenruhát”, az egységes öltözék az együvé tartozás kinyilvánítása mellett a zsűri szimpátiájának elnyerését is szolgálta. A legjobbaknak járó kitüntetést, a Szent Miklóst ábrázoló szobrot idén a seregszemlék állandó résztvevő csapatának, Gyergyószentmiklós legrégebbi egyesületének, az Ipartestület Férfikarának ítélte a zsűri. A hangulat és látvány megteremtéséért dicséret járt a Step Dance Sportklubnak, a Hóvirág Néptáncegyüttesnek, a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesületnek, a baranta közösségnek, a hegyimentő csoportnak. Az iskolák a szervezettségért, a nagy létszámú diák és tanár-képviseletért kaptak elismerést.
Szent Miklós fogadása
Az Evilági együttes megzenésített versekkel, mondókákkal hangolta a gyergyószentmiklósiakat a csodavárásra, Szent Miklós megérkezése előtt Mezei János polgármester osztotta meg gondolatait az összegyűltekkel. „Ez az ünnep alkalom arra, hogy feltegyük magunknak a kérdést: tudunk-e városunk névadója, Szent Miklós püspök szelleme szerint élni?” – mondta. A gyerekeket arról biztosította, hogy ha keresni fogják a Mikulást szüleikben, barátaikban, tanáraikban és abban a közösségben, amelyben élnek, mindig vidámak maradnak.
A gyerekekkel együtt vidámságot és meghatottságot élhettek át a felnőttek is csütörtök este, Miklós püspök Gyergyószentmiklóson való megjelenése minden várakozást felülmúlt. Meseország varázsolódott a városháza épületének homlokzatára vetített különleges animáció által és a képsorokban megjelenő Miklós püspök alakja, végül a „valódi” piros palástos megjelenése csak fokozta a csodálatot.
Miklós püspök közbenjárására lampionok szálltak az égbe. A szeretet, az összetartás, a békesség, a család, a megbékélés, az őszinteség, az önzetlenség, segítőkészség, a bizalom, az odaadás, a megbocsájtás jeléül engedtek fel lampionokat, az utolsó pedig az összegyűltek egyéni kívánságát „emelte a magasba”. Távozása előtt az ajándékozó megígérte, jövőre ismét tiszteletét teszi a városban, de addig is, az év minden napján, érezteti szellemiségét a gyergyószentmiklósiakkal.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!