Szárítják a Négyes-tavat

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Nemrég tábla került ki a Magasbükk-tó partjára: ne szennyezd a vizet. Ez a veszély nem áll fenn, szerdán a tó vizét leeresztették. Gátszakadás miatt vált szükségessé a munkálat, a környékbeli vendégfogadó vezetője pedig nem tart attól, hogy bűzös iszap és szúnyogtanya lesz a tó helyén: ő ezt pontosan tudja, elkönyvelte.

Balázs Katalin

2012. június 06., 16:472012. június 06., 16:47

2012. június 06., 18:122012. június 06., 18:12

Kedden értesítették a Martonka Horgászegyesület vezetőségét, hogy az általa bérelt Magasbükk – közismertebb nevén Négyes-tó – gátja megadta magát, rés képződött rajta, a víz új utat nyert, a repedést pedig egyre csak tágítja, félő, hogy építmények is veszélybe kerülnek. Szintén kedden a gyergyószentmiklósi önkormányzat is értesülhetett róla: a gát fölött, lakó- és hétvégi házakhoz vezető út egy kisebb helyen beomlott. Az utat már kedden estére sikerült járhatóvá tenni, ám a gát helyzetének rendezésére csak egy megoldás mutatkozott: leereszteni a tó vizét. Szerdán délután ehhez érkezett meg a Maros Vízügyi Igazgatóság engedélye, képviselője pedig a helyszínen segédkezett, hogy a matuzsálem zsiliprendszert működésbe hozzák. 30 árnyi területen átlagban fél méteres víz van a Négyes-tóban, ezt kell leengedni a patakba, hogy a gát javítható legyen. Az újratöltés előtt viszont még nagy munka van: 20 ezer köbméternyi üledéket, többnyire iszapot kellene kikotorni a mederből.

A tó története

A múlt rendszerben létrehozott, víztározásra is szánt mesterséges tó a gyergyószentmiklósiak kedvenc majálisozó helye volt egykoron, ennek közelében tartották az augusztus 23-i ünnepségeket is. Fürdőzésre volt alkalmas, fenntartói vízibiciklik és csónakok bérlését is biztosították. A rendszerváltás után – a Maros Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévén – volt helyi próbálkozás arra, hogy a gyergyószentmiklósi önkormányzat fennhatósága alá kerüljön. Az 1990-es évek végén több tárgyalás folyt ennek érdekében, az igazgatóság akkor a gát felújítását szabta meg az átadás feltételeként. Tehát tizenévvel ezelőtt is feljavításra szorult a gát, kiadásait pedig nem vállalta az akkori városvezetés, inkább lemondott az átvételről.

A Maros Vízügyi Igazgatóság többször is árverést hirdetett bérbeadásra, de nem volt nagy a tolongás; márciusban közöltük a hírt: a Martonka Horgászegyesület pályázta és nyerte meg egy évre a bérleti jogot. Benedek Oszkár, az egyesület vezetője elmondta, 1000 lej a bérleti díj, ez a legkisebb tényezője a szükséges beruházásoknak. A tó ugyanis feltöltődött, ki kell kotorni a hordalékot, javítási munkálatokat kell végezni a gátnál, s ha erre szeptemberig sor kerül, akkor számíthatnak szerződéshosszabbításra, akkor érdemes pisztrángtelepítésbe kezdeni, környékét pedig családi pihenőhelyekké alakítani padokkal, asztalokkal.

Optimista volt a horgászegyesület illetékese, mint mondta, szakemberek szerint 2000 köbméternyi, jó minőségű homok vár kikotrásra, s bár a homlokrakodó óránkénti munkadíja 100 lej, az anyagért cserében többen vállalnák a kitermelést. Az önkormányzat is rendbe tenné a hátsó földutat, a munkavégző cégnek is szüksége lesz töltőanyagra. A további költségek fedezését tagdíjakból és adományokból tervezte a horgászegyesület vezetősége, számos ígéret volt arra is, hogy közmunkázóban nem lesz hiány. A lendület arra is felbátorította, hogy fennebb, egy második tó létrehozását tervbe vegyék – a terület tulajdonosa, akinek vendégháza is van a tóparton, ebben partnernek ígérkezett.

Gyűlt a probléma, szakadt a gát

A Magasbükk patakának befolyásánál láttak hozzá a mederkotráshoz, hamar kiderült, már ott is több az iszap, mint a hasznos homok, illetve az is világossá vált, hogy a hordalék mennyisége tízszerese a saccoltnak. Sorban hátráltak ki az ígérettevők, a terület vizenyőssége miatt a munkagépek is csak elsüllyedtek volna. Erre tevődött rá a keddi gátszakadás. Az egykori, deszkákkal megoldott zsiliprendszert az idők folyamán módosították, működésbe hozása nem gyerekjáték, a víz pedig a betonlapok között talált utat magának, s egyre nagyobb üreget vájt. Félő volt, hogy teljesen megomlik a kilenclyukú gát, a tó vize pedig a közeli házban tesz tetemes károkat. A Maros Vízügyi Igazgatóság és Martonka Horgászegyesület illetékeseinek egyeztetése során egy megoldás született: a zsilipeket meg kell nyitni, a vizet le kell ereszteni.

Hogyan tovább?

A gátjavítás ebben a helyzetben strukturális munkának és nem karbantartási javításnak számít. Ez már nem a bérlő feladata. Pénzigényes a megoldás, a víz leeresztését követően kell cementes anyaggal kitölteni a szakadást, megerősíteni az építményt – kérdéses, tud-e erre áldozni a vízügy. A leeresztett víz miatt élőhelyek szűnnek meg, s bár kis mennyiségű halat tartott a tó, pipéiket nemrég kiköltött vadkacsák, békafélék kell új tanyát keressenek. Ennél is nagyobb problémának ígérkezik az a bűz, amit a száradó iszap áraszt majd; a szúnyogtanya nem kedvez a környékbeli házakban nyaraló turistáknak sem.

Nem tartok attól, hogy ez problémát fog okozni, befolyásolja a turistaforgalmat. Én ezt biztosan tudom, elkönyveltem – mondja Csata-Székely Attila a tóparti vendégház tulajdonosa. Részletezte, többször kereste már az összefogás lehetőségét, hogy a jelenlegi állapotot megelőzzék, de nem talált cselekvő partnerekre. Most a tó leeresztésénél segédkezett.

Benedek Oszkár, a horgászegyesület elöljárója elmondta, ahogy szárad a talaj, úgy lehet rámenni munkagépekkel, s elkezdeni a hordalék kitermelését, ha lesz hozzá pénz. Pénzforrás nélkül nem tudják tartani a szerződésbe foglaltakat, hogy szeptemberre megszabadítják a medret az üledéktől, újabb tárgyalásokra lesz szükség a vízügyi vezetőkkel. Szerződésmódosítás kell annak érdekében is, hogy pályázni tudjanak: ha nincs legalább egy tíz éves bérbevételi egyesség, az egyesület nem tud vissza nem térítendő támogatásokra igényt formálni. Szintén tárgyalás kérdése a gát konszolidálása, a tó újra feltöltése előtt ezt is el kell végezni.

Nagy Zoltán alpolgármestert a kialakult helyzetről kérdeztük. Mint mondta, nem tart attól, hogy fertőzőgóc lesz a tó helyén, meggyőződése, a vízügy szakemberei pontosan tudják, hogyan kell szakszerűen eljárni ilyen esetben. Hozzátette: a város pénzügyi helyzete miatt nem élvezhetett prioritást a Négyes-tó, ezért nem vett részt az önkormányzat a bérbeadási liciten. „Ez viszont nem azt jelenti, hogy a városnak nem fontos a tó, igenis fontos, és a következő években meg kell keressük annak módját, hogy Gyergyószentmiklós kezelésébe kerüljön. Az ottani munkálatok jóval nagyobb kiadást feltételeznek, mint amennyire ereje lehet egy egyesületnek” – fogalmazott Nagy Zoltán.

„Szívesen társak vagyunk, egy komoly partnerség csak jobb lehet, mint a jelenlegi helyzet” – válaszolta Benedek Oszkár, tájékoztatva olvasóinkat: szerdán késő délután sikerült a zsilipeket megnyitni, a tó vize folyik le a patakban, a munkálat pedig a gáton áthaladó út állapotát nem gyengítette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés