A tekerőpataki kultúrotthonban szeptember 22-én kerül sor a XXVII. Nemzetközi Sporttörténeti Konferenciára.
2012. szeptember 16., 18:292012. szeptember 16., 18:29
2012. szeptember 16., 18:522012. szeptember 16., 18:52
A rendezvény délelőtt negyed tízkor kezdődik, az Egyházi Iskolában történő fogadást követően György Vilmos egykori sílövő emléktáblájánál kerül sor koszorúzásra. 10 órától kerül sor a hivatalos megnyitóra, Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere mond beszédet, aki egyben a konferencia védnökének szerepköreit is betölti. Az előadások sorozatát a Nagykanizsáról érkező Kis János, az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület és a Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör elnöke kezdi meg, az érdeklődők pedig érdekes olimpiai sztorikat hallgathatnak majd, gyakorlatilag betekintést nyerhetnek az ötkarikás játékok kulisszái mögé. A délvidéki Liszka Péter testépítő világbajnok a testépítés történetébe kalauzolja majd el a sportszeretőket, Kolumbán Csaba, a tekerőpataki Tarisznyás Márton Iskola igazgatója pedig a község sísportjának múltjába és jelenébe enged betekintést nyerni.
Az egyéni sportok előnyei és hátrányai mindig gondolkodásra ösztönözték a sportkedvelőket, a leplet a szintén Délvidékről érkező Mihájlovity Miklós erős ember-fekvőnyomó világbajnok próbálja meg majd lerántani. Több világcsúcsot is hoztak az idei – Londonban megrendezett – olimpiai játékok, minderről Somlai Attila sporttörténész tart majd előadást. Az előadásokat követően, 12.30-tól két élménybeszámolót hallgathat majd meg a nagyérdemű, a Budapestről érkező Szombathelyi Tamás olimpiai ezüstérmes öttusázó, és a tekerőpataki Antal Zsolt sífutó olimpikon mesél majd pályafutásáról. A szervezők fenntartják az előadó személyek változásának lehetőségét. A tekerőpataki konferencia Kis János, az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület, a Dr. Mező Ferenc Baráti Kör és a Zalai Sportmúzeumért Alapítvány elnökének és Molnár János, a Pro Tekerőpatak Egyesület vezetőjének szervezésében jöhet létre. További szervező a Gyergyótekerőpatak Sportklub Kútfő. A helyszínen különböző olimpiával kapcsolatos könyveket megvásárolhatnak, dedikáltathatnak majd az érdeklődők.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!