Rendezvényekben gazdag július

Tartalmas szórakozási lehetőséget ígér július a gyergyószentmiklósiaknak, hisz akkor kerül sor a Kokojza Fesztiválra, a Gyilkostói Sokadalomra és az első alkalommal megszervezett Gyergyószentmiklósiak Világtalálkozójára. Utóbbi magában foglal egy csárdásrekord-kísérletet is.

Csata Beáta

2012. június 19., 17:452012. június 19., 17:45

2012. június 19., 17:502012. június 19., 17:50

Az Erdei Kincsek Napját idén ismét Kokojza Fesztivál néven szervezi meg a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ július 15-én, amely során a tavalyi rendezvényhez hasonlóan, a művelődési ház előtti téren hagyományos termékek, ételek bemutatására, koncertekre kerül sor.

Néhány nappal később, július 21–22. között a tizedik Gyilkostói Sokadalomra gyűlhetnek az érdeklődők. A rendezvénysorozat idén is a Szent Kristóf-kápolna búcsújával indul, amit kézművesvásár, főzőverseny követ, és természetesen a népzene, néptánc is kiemelkedő szerepet fog betölteni.

Csárdásozik Gyergyószék

Az első alkalommal július 26–29. között megszervezett Gyergyószentmiklósiak Világtalálkozója keretében táncra perdítik a helyieket, a szervezők csárdásrekord felállítására törekednek. Az erre a célra létrehozott honlapon folyamatosan informálódhatnak az érdeklődők, ráadásul ezen a héten egy oktató videó is felkerül. A cél: kétezer vagy legalább ezer, székely ruhába, illetve ünneplőbe öltözött gyergyószéki húsz percen át ropja a csárdást július 28-án 13 órától Gyergyószentmiklós főterén. A kísérletre jelentkezni, illetve regisztrálni a fentebb említett honlapon lehet. Erre azért van szükség, hogy a szervezők kapjanak egy előzetes képet a csárdásrekord felállításában résztvevők számáról – tudtuk meg Pál Leventétől, a Művelődési Központ igazgatójától. Elmondta azt is, hogy az iskolák, szomszéd települések számára ezen a héten küldik ki a meghívókat, valamint a csütörtök–pénteken lezajló évzáró ünnepségek keretében is kihirdetik. A szervezők remélik, minél több helyit megmozgat a rendezvény, és sikerül egy olyan közösségi eseményt létrehozni, ami által messze eljut Gyergyószentmiklós hírneve – fejtette ki a Művelődési Központ vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson

A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson
Hirdetés