
A Csíksomlyóra vezető gyalogos zarándokút élménye semmihez sem hasonlítható. Gyergyóalfaluból a több mint kétszáz embert idén is Balázs József festőművész vezeti. A szokásos programtól lesznek eltérések.
2016. április 28., 12:322016. április 28., 12:32
„Lelkileg kell megérni arra, hogy valaki gyalog induljon Somlyóra. Ha már megfordult a fejébe, hogy menjen, azt jelenti, Mária őt már megszólította” – véli az alfalvi festőművész (fotón).
A zarándokmenetrendről
Akik Gyergyószentmiklósról indulnak, május 12-én reggel 6.45-kor a Szent István-templomban találkoznak. Itt Keresztes Zoltán plébános adja áldását az útra indulóknak, majd ki-ki saját szervezésben, autóval jut le Alfaluba, ahol 7 órakor gyülekezés. Szokás szerint Csíkjenőfalvára, majd Csíkkarcfalvára, az első szálláshelyre ér be a csapat. Pénteken 8 órakor a templomtól indul tovább a zarándokcsapat, majd félnapos gyaloglás után érik el Csíktaplocát. A korábbi évektől eltérően idén a Kós Károly Szakközépiskola épülete lesz két éjszakára az otthon.
Ha a lelke döntött, akkor a testére kell kicsit figyelnie, így legelső sorban a lábbelijére. Olyant válasszon, ami a lábát nem sérti, és abban legalább nyolc kilométert gyalogoljon az indulás előtti héten, hogy egy kicsit sajduljon meg a talpa – ismétli tapasztalat adta tanácsait Balázs József. Arra is felhívja a figyelmet, hogy esőruháról kell gondoskodni. Nem esernyőről, mert az a zarándokúton nem praktikus. Legyen a nagy, szekerekre kerülő hátizsákban matrac és hálózsák, váltó ruha, nem romlandó étel az öt napra, a kicsiben pedig az esőruha mellett egy melegebb pulóver, a napi víz és élelem. A sereg vezetője mindenkinek a tepertős pogácsát ajánlja.
Az elmúlt években kiderült, látványos és előnyös viselet a fehér ing és szalmakalap. Aki teheti, ezeket hozza magával, mert „a búcsúhoz ez talál”. Idén az egységes képet tovább fejlesztenék az Alfaluból indulók: készül a Mária-kék sál, amelyen Alfalu címere és neve jelenik meg. Ezt lehet nyakon viselni, kalapra, hátizsákra rákötni, hogy akik látják, tudják: a „sereg” összetartozik.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!