Polgárőrségi akció: ne váljunk áldozattá!

A Gyergyószentmiklósi Polgárőrség újabb kezdeményezése október 8-tól indult. Ezúttal a szándék a megelőzés és segítségnyújtás, hogy a gyergyóiak ne váljanak áldozattá. Bajkó László, a polgárőrség egyik alapítója az elmúlt pár nap tapasztalatait foglalta össze.

Baricz-Tamás Imola

2013. október 14., 18:332013. október 14., 18:33

Az elmúlt héten egy helyi rendőr és két polgárőr alkotta csapatok kopogtattak be a gyergyószentmiklósi házakba. A hozzáértő szemével figyeltek arra, ha tolvaj látogatná meg a portát, mit vihetne észrevétlenül magával, mivel károsíthatná meg az ott lakókat. Sok helyen nyitva van a kapu, valamint záratlan a ház akkor is, ha a tulajdonosok nem tartózkodnak bent. Az előszobában értéktárgyak, kézitáskák, pénztárcák is fellelhetők, ezek könnyen a rossz szándékúak látókörébe, kezük ügyébe kerülnek. Mindezeket feltérképezve felhívták a lakók figyelmét: legyenek körültekintőbbek, elővigyázatosabbak, hogy ne válhassanak áldozattá.

„Közel száz portára sikerült eljutnunk. Azt tapasztaltuk, hogy első látásra a lakók az egyenruha miatt fenntartásokkal fogadtak, de végül örvendtek a felvilágosításnak. A házalások során a lakóktól gyűjtött információt is továbbadják a csapatok, a tapasztaltakat megosztják más utcák lakóival. A negatív példákat hallva igyekeznek jobban megóvni javaikat. A legtöbb problémával a Kárpátok utcában találkoztunk. Mesélték, hogy amíg hátul az udvaron dolgoztak, tíz percre maradt nyitva a kapu, az ajtót feltörték és elvitték az értékeiket. Az utca lakóit látogatva elmondható, hogy a porták hetven százalékánál történt már valamilyen probléma” – összegzett Bajkó László. Szólt arról is, hogy a városszéleken is nagy figyelem szükséges a lakók részéről, míg a tömbházak környékén, a zsúfolt, forgalmas helyeken a rossz szándékúak könnyű „elvegyülésétől” kell tartani.

Az akciót akár több hónapig is folytatják, mivel a tapasztalat azt mutatja, szükség van a felvilágosításra. „Azon személyektől, akik felkeresik a lakókat, bekopogtatnak házaikba egyenruhát és kitűzőt viselve, nem kell megijedni. Minden egyes portán egy öntapadóst is hagynak, amelyen a segélyhívó szám, valamint a polgárőrség és a helyi rendőrség száma található” – mondta Bajkó.

Kevés a helyi rendőr

A Ne váljunk áldozattá akcióval a polgárőrség nem titkolt célja a lakosság és a helyi rendőrség kapcsolatának javítása. „Civilekként rendőrökkel közösen kopogtatunk be a portákra, ezáltal is megismertetjük a helyi rendőröket, az irántuk való bizalmat is szeretnénk erősíteni. Kevés a helyi rendőr, a húsz jóváhagyott állásból csupán nyolc van betöltve, és a szabadságolások miatt sajnos olyan is előfordult, hogy nem volt helyi rendőri szolgálat. Már jeleztük a városvezetésnek, hogy megoldást kell találni létszámnövelésre, és szükségszerű lenne minimum egy üzenetrögzítőt üzembe helyezni olyan esetekre, amikor nincs szolgálatos. Az együttműködés amúgy jó a helyi rendőrökkel, tapasztalatukból adódóan sokkal jobb a rálátásuk a helyzetre, így közösen eredményesebb felvilágosító munkát tudunk végezni” – fogalmazott Bajkó László, és jelezte, a közeljövőben a polgárőrök egészségügyi, jogi és önvédelmi képzésére kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés