Ömlik a víz, zajlik a sárdobálás

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Hét éve, hogy egy csőtörés miatt folyamatosan ömlik a víz, és ázik egy gyergyószentmiklósi, felszegi ház. A tulajdonos szóban és írásban is többször, több helyen jelezte a problémát. A megoldást az is nehezíti, hogy a csőtörés egy villanyoszlop alatt történt. A probléma rendezését ígérik a politikusok és most már a szolgáltató is.

Baricz-Tamás Imola

2013. július 02., 19:412013. július 02., 19:41

2013. július 02., 22:052013. július 02., 22:05

A Gyilkostó út 183. szám alatt a 73 éves Benedek Rozália fogadott. Elmondta, a vízszolgáltató munkatársainak többször is jelezte, hogy baj van a kapuja előtt elhaladó vezetékkel, mert kertjét felvette a víz. Tavaly egy sáncot ásatott a szolgáltató, hogy szabad utat adhasson a víznek, csakhogy így a ház alá szivárgott az ivóvíz. Időközben a pincét be kellett tölteni, mert feltelt vízzel, és a padlót is ki kellett cseréltetni. Ott jártunkkor, kedden délben a takaros házban a felázott, megrepedt falakat mutatta az idős asszony és számos kis papírkán iktatószámokat, kéréseket, melyek igazolják, hogy segítséget kért. A legutóbbi kérésén június 4-i keltezés állt.

„Először szóban próbáltam segítséget kérni, majd írtam kérést is a közüzemhez s a polgármesteri hivatalhoz, de semmit nem csinált senki. A tavaly ásott sánccal még inkább tönkretették a házamat. Feljön a víz a felszínre, megáll a sáncban, s szivárog a ház alá. Télen minden szakad össze, a ház alapja, a lépcső s a falak. Még egy telet nem bírok ki, egyedül élek, s nincs már, amiből a javításokat fizessem. Senkit nem akarok bántani, csak éppen oldják meg a problémát, mert megy tönkre a házam” – mondta az elkeseredett asszony.

Segítség nyomásgyakorlással

Benedek Rozália legutóbb az RMDSZ-frakció tanácsosai által tartott fogadóórán mesélte el a helyzetét. Szőcs Tivadar és Keresztes Zsombor önkormányzati képviselő a helyszínen is megvizsgálta a problémát. Mint mondták, már lépéseket tettek az ügy megoldása érdekében, de hatáskörük csupán a nyomásgyakorlásig terjed. „A probléma az, hogy egy villanyoszlop van ráhelyezve a vízvezetékekre. Segíteni szeretnénk, megkerestük mindkét vállalat illetékes vezetőit. A közüzem vezetőjével, Lukács Lászlóval és az áramszolgáltató helyi kirendeltségének képviselőjével egyeztettünk. Az oszlop elmozdítása szükséges ahhoz, hogy az alatta lévő két vezetékhez hozzá lehessen férni. A közüzem szakemberei szerint a fővezeték két és fél, három méterre van a felszíntől. Önkormányzati képviselőkként nem a mi feladatunk a gond orvoslása, viszont nyomást gyakorolva az intézményvezetőkre, hogy lépjenek a többéves probléma megoldása érdekében, ezt felvállaljuk. Segítségért fordult hozzánk a néni, és nem nézhetjük, hogy élete munkája, a háza megy tönkre. Ha nem sikerül megoldást találni, a fogyasztóvédőkhöz fordulunk” – mondta Szőcs Tivadar.

Szőcs korábban betöltötte a közüzem igazgatói munkakörét, de elmondása szerint nem tudott az esetről, most a fogadóórán szembesült a problémával, valószínű azért, mert erre vonatkozóan írásos panasz abban az időben nem volt letéve. Az esetről egy sajtóközleményt is kiadott az RMDSZ frakciója.

Várják a választ

A vízszolgáltató vezetőjét, Lukács Lászlót kérdezve megtudtuk, ismerik a problémát, a helyszínre is jártak, de nem tudnak hozzáférni a két fővezetékhez a villanyoszlop miatt. Az áramszolgáltató Electrica Rt. csíkszeredai egységéhez június 26-án faxon küldtek egy beadványt, hogy javaslatot kapjanak a probléma megoldására. Lukács László azt is elmondta, az új vízvezetékrendszer üzembe helyezése megoldotta volna a kérdést, akkor le lehetett volna zárni a régi rendszert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Előadás a légúti betegségek megelőzéséről Gyergyószentmiklóson

Dr. Bíró Levente tüdőgyógyász A leggyakoribb légúti betegségek megelőzése címmel tart előadást Gyergyószentmiklóson.

Előadás a légúti betegségek megelőzéséről Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Tájékoztató megbeszélést tartanak az autópályáról Gyergyóalfaluban

Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.

Tájékoztató megbeszélést tartanak az autópályáról Gyergyóalfaluban
2026. január 15., csütörtök

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
Hirdetés