A szakképzést támogatja az Arbor Vállalkozók Szövetsége

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

A szakképzésre, a jövőtervezésre fordította a hangsúlyt az Arbor Vállalkozók Szövetsége az elmúlt hónapokban. Ennek konkrét eredménye, hogy textilipari és faipari oktatás is indul ősztől Gyergyószentmiklóson. Ugyanakkor, segítséget várnak az önkormányzattól.

Gergely Imre

2016. április 19., 19:382016. április 19., 19:38

2016. április 19., 20:112016. április 19., 20:11

Hónapok során folytak egyeztetések a megyei tanfelügyelőség, megyei önkormányzat, iskolák, illetve az Arbor illetékesei között. Bajkó Tibor Arbor elnök, Csata Levente alelnök és Madaras Gyöngyvér ügyvezető tájékoztatásából kiderült, hogy a vállalkozói szövetség által benyújtott javaslatok alapján textilipari és faipari képzés indul ősztől a Fogarasy Mihály Műszaki Líceumban 14, illetve 28 fős létszámmal.

Noha az Arborhoz tartozó vállalkozások zöme faiparban jártas dolgozókat keres, sürgették a textiliparképzést, ugyanis az egyik gyergyószentmiklósi cég a közeljövőben nagyarányú beruházást indít, és nagyszámú képzett, főleg női munkaerőre lesz szüksége. Megfelelő képzettség nélkül lehetetlen felvenni a versenyt az európai vagy keleti termelőkkel – szögezték le. Az Arbor cégei a gyakorlati képzéshez is hozzájárulnak, de igyekeznek népszerűsíteni a szakmákat középiskolákba készülő gyermekek körében. 

A jövőtervezés mellett a jelen problémái is nehéz feladatok elé állítják a vállalkozókat. A januárban országos szinten megemelt adók súlyos terheket rónak rájuk. Gyergyószentmiklós önkormányzatától vállalkozás-barátabb döntéseket várnak. Azt kérik, hogy azok a vállalkozások, akik évek óta rendes adófizetőnek számítanak, és valódi, aktív tevékenységet folytatnak a városban, adókedvezményben részesüljenek. Erre kaptak is ígéretet. Elhangzott, vannak olyan vállalkozások, akik fontolgatják, hogy áthelyezik tevékenységüket más településre vagy éppenséggel a megyén kívülre, ahol jobb viszonyokat találnak. 

Szükségük van a könnyítésekre, hiszen egy olyan remélt lehetőségtől estek el, amely az egész gyergyói térség fellendülését hozta volna. Múlt év végén Svédország kormányának megrendelése volt kilátásban, ami több tízezer faház legyártásáról szólt. Lengyel és ukrán cégek ígértek a gyergyói árak alá. Az ő lehetőségeik jobbak – mondták az Arbor vezetők. Emiatt és pályázati lehetőségek hiánya miatt nem valósult meg egy idén májusra tervezett nagyszabású faipari kiállítás megszervezése sem. Ez lett volna az első olyan szakkiállítás, ahol a faházak építéséhez kötődő termékek, alapanyagok, szolgáltatások, gépek kerültek volna a közönség elé. Ezt kétévente szerveznék meg Gyergyószentmiklóson, de egyelőre kérdés, hogy mikor lesz az első.

Hozzáteszik, a Sweighofer által Rétyen beindított óriási fűrészüzem működésének kezdete óta hét gyergyószéki faipari vállalkozás szűnt meg, köztük olyanok, ahol 30 személy maradt munka nélkül.

Bajkó Tibor és az Arbor is kimarad a politikából

Az RMDSZ és az MPP is kérte Gyergyószentmiklóson, hogy nevesítsenek személyeket az Arbor vezetői közül, akik képviselői listáikon indulnának a júniusi választáson. A vállalkozói szövetségnél átbeszélték ezeket a felajánlásokat, de úgy döntöttek, megmaradnak elveik mellett, és távol tartják magukat és szövetségüket a politikai színtértől. Bajkó Tibor elnök és Csata Levente alelnök megköszönték, de vissza is utasították mindkét pártnak a felkérését. Úgy fogalmaztak, a vállalkozásaik vezetése egész embert követel, esetleges politikai szerepvállalásukat vállalkozásaik sínylenék meg.

A gyergyószentmiklósi közbeszédben sokan tudni vélték, hogy „Bajkó Tibor indul”. Voltak, akik független polgármester-jelöltségéről, helyi, illetve megyei képviselő-jelöltségéről tudtak. „Röviden: határozott nem – erre a válasz” – jelentette ki Bajkó Tibor. Elmondta, amíg a jelöltségéről szóló hírek keringtek, volt, aki gratulált neki, más azt mondta, hogy csalódott jelöltségét feltételezve. Hozzátette, nem kíván részt venni semmilyen politikai harcban, választási kampányban. Leszögezte, személyesen, de a vállalkozói szövetség vezetőjeként is arra törekszik, hogy a városvezetéssel és a megyei önkormányzattal is jó együttműködést folytassanak, bármilyen politikai színezetű is legyen a következő vezetés. Hozzátette, meglátása szerint a politikai harc nem vezet jó irányba, és a gazdasági életben is azt tapasztalta, azok a vállalkozások tudtak haladni, akik összefogva dolgoztak, és nem egymás ellenében, egymást letörve próbáltak előbbre jutni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés