A Napsugár az Esőben Egyesület által működtetett napközi otthon fogyatékkal élő fiataljainak, akárcsak nevelőiknek már elegük lett a télből, úgy döntöttek, hogy besegítenek a tavaszcsalogatásba: a népi hagyományok szerint jelmezt öltöttek magukra, népdalokat énekeltek, majd bábuégetésre is sor került. A farsangi rendezvény fánkevéssel és bállal végződött.
2012. február 16., 19:002012. február 16., 19:00
2012. február 16., 19:232012. február 16., 19:23
Csata Kinga, a Napsugár az Esőben Egyesület által működtetett, értelmi fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok napközi otthonának vezetője elmondta, már 7–8 éve rendszeresen megszervezik a farsangi ünnepséget, ami általában a jelmezt bemutató versikék elmondásából, farsangi játékokból és bábuégetésből áll. Közösen díszítették fel a napközi ebédlőjét, kézzel készített farsangi díszekkel. Idén a jelmezeket nem otthonról hozták, hanem közösen készítették, a rendszeresen bejáró önkéntesek segítségével, akik természetesen a farsangbúcsúztatóról sem hiányozhattak, besegítettek a szervezésbe – tette hozzá a vezető.
Az influenzajárvány miatt idén harminchárom fogyatékkal élő gyermek, fiatal mulatott együtt, vette fel az orvos, bohóc, koromseprő, hamupipőke, pók vagy egyéb érdekes farsangi figura szerepét, amit társai előtt versbe öntve be is mutatott. A napközi otthon vezetője megjegyezte: ugyanolyan fontos számukra, hogy megünnepeljék a farsangot, mint az egészséges gyerekek számára. Fontos, hogy ne csak tanuljanak, hanem legyenek olyan események, amelyek kizökkentik a hétköznapok mókuskerekéből, amikor kicsit játszhatnak, bolondozhatnak – fűzte hozzá Csata Kinga.
Láthatólag élvezték a fiatalok a mókásan beöltözött társaik, nevelőik látványát, az énekeket és a bábu elégetését, akitől egy beöltözött pap vett örök búcsút. Miközben a bábu égett, a jelmezes fiatalok, Cserey Csaba példájára, palackból készített dobokkal próbálták elijeszteni a telet. A farsangi hangulatból csak a remetei fogyatékkal élőket hiányolta a közösség, akik idéntől nem járnak a napközibe.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!