Nem tapasztaltak nagy kihágásokat a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság munkatársai az ünnepi időszakban végzett ellenőrzések során, de így is majdnem ötezer lej értékben büntettek.
2014. január 06., 19:152014. január 06., 19:15
2014. január 06., 19:492014. január 06., 19:49
Összesítette a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság a decemberi ünnepek előtt és közben elvégzett tematikus ellenőrzések eredményét. A intézmény munkatársai a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséggel, valamint a rendőrséggel közösen végeztek kiterjedt ellenőrzéseket, utóbbival a közutakon vizsgálták az élő és vágott állatok szabályszerű szállítását.
Összesen negyven gazdasági egységben – húsfeldolgozóktól a húskészítményeket forgalmazó kereskedelmi egységekig – vizsgálták meg az árúkezelést, tárolást és forgalmazást, és tizenhat helyen találtak is kihágásokat – közölte Püsök László, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője. Nyolc-nyolc esetben szabtak ki pénzbírságot, illetve írásbeli figyelmeztetést, leggyakrabban a nem megfelelő árukezelésért, tárolásért, valamint hiányos címkézésért kellett intézkedniük az ellenőröknek. Nem tapasztaltak nagy kihágásokat, sem ideiglenesen, sem véglegesen nem kellett kivonniuk húskészítményeket a forgalomból, a pénzbírságok mindegyike 600 lej értékű volt, ugyanis a szabálytalanságok mértéke is hasonló volt – mondta el Püsök László.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!