Megvonják a támogatásokat a tarlóégetőktől

Minden mezőgazdasági támogatást elveszíthetnek azok a gazdák, akik „gyufával kaszálnak”, azaz tarlóégetéssel takarítják meg földjeiket. A megyei kifizetési ügynökséget már a tűzoltóság és a környezetőrség is értesíti az ilyen jellegű esetekről.

Széchely István

2013. március 21., 17:432013. március 21., 17:43

2013. március 21., 17:562013. március 21., 17:56

A korábbi évekhez képest is rengeteg tarlóégetés volt tavaly Hargita megyében, nagyobb sajtóvisszhangot is kaptak ezek, és az érintett szervek is fokozottabban figyelnek idén az ilyen jellegű esetekre, ugyanis a tűzoltóság, a környezetvédelmi őrség és a mezőgazdasági kifizetési és intervenciós ügynökség között létrejött, tavaly életbe lépett egyezmény értelmében a hatóságok értesítik egymást az említett tűzesetekről – tájékoztatott Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezetője. A tarlóégetőktől – amennyiben tetten érik őket, vagy az utólagos ellenőrzések során bebizonyosodik, hogy felégették földjüket – mindenféle mezőgazdasági támogatást megvonnak. „A gyufával történő kaszálást nem támogatjuk, ez nem földművelés” – fogalmazott tréfásan az ügynökség vezetője, de kihangsúlyozta, a támogatást igénylő gazdák a mezőgazdasági területek felégetésével több pontban is megsértik a támogatásigénylési feltételeket, egyebek mellett a talaj optimális szervesanyag-készlete megőrzésének szabványát.

A hatóságok és az ügynökség között létrejött egyezmény értelmében a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség már múlt évben közel száz esetben kapott értesítést a tűzoltóságtól és a megyei környezetvédelmi őrségtől, ám az esetek kivizsgálása után mégsem vonták meg senkitől a mezőgazdasági támogatásokat, ugyanis kiderült, hogy mind olyan földterületekről van szó, amelyekre tulajdonosaik semmilyen támogatást nem igényeltek – mondta el kérdésünkre Haschi András.

Az említett feltételek betartását egyébként nemcsak a tűzesetekről kapott értesítések nyomán vizsgálják ki, hanem a földalapú támogatások feltételeinek betartását felülvizsgáló terepellenőrzéseken is. Egyébként nemcsak a tarlók felégetése tilos, hanem a növényi maradványok elégetése is – tudtuk meg a megyei mezőgazdasági ügynökség vezetőjétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés